Eltapsolta a Gripenek üzemeltetésére szánt pénzt a kormány?

Elünnepelt Gripenek címmel tett ki Facebook-bejegyzést Szekeres Imre volt honvédelmi miniszter, aki szerint a magyar légvédelem katasztrofális állapotba került az elmúlt években.

„Nem hivatalos információk szerint mintegy ezer órával kevesebbet repültek a Gripenekkel az ütemterv szerinti lehetőségekhez képest. Feltételezhető, hogy nagyon keveset repülnek a gripenesek, mert nincs elegendő üzemanyag, mert az erre tervezett pénzt a március 15. és egyéb állami ünnepségek rendezésére fordították. Így fordulhat elő, hogy meg nem erősített hírek szerint a balesetet szenvedett kétüléses gép első pilótája, a kecskeméti reptér parancsnoka idén eddig nyolc – megismétlem: nyolc! – órát repült” – írja.

A volt honvédelmi miniszter szerint nem tudni azt sem, hogy pontosan hány Gripen képes bevetésre. „Kettőről tudható, hogy nem. Egy gép sorsa bizonytalan: ez a svédországi gyakorlatról visszatérve Kassán szállt le. Nem tudható, hogy a balesetek után vannak-e gyakorlórepülések, s ha igen, akkor mennyi. Nem világos ezek után, hogyan képzelik el a balti államok légterének védelmét, sőt az sem, hogy egyáltalán milyen pénzügyi fedezet van rá.

Mindezek visszavezethetők arra, hogy a honvédség kifosztása miatt (négy év alatt, Orbán Viktor miniszterelnök elvette a honvédség egy évi költségvetését) nem zárták le a Gripenek lizingelését, nem kerültek magyar tulajdonba a gépek, és nem a Magyar Honvédség üzemelteti azokat. Nem vásároltak vagy béreltek olyan gyakorló gépeket sem, amelyekkel olcsóbban lehetne gyakorlatozni, s amelyek között vannak harci feladatokra is alkalmasak” – áll a bejegyzésben, amely szerint „a sajtóhírek alapján jelenleg az is kideríthetetlen, hogy hány olyan helikopter van, amely üzemórával rendelkezik, vagyis repülhet. Valószínűsíthető, hogy a légimentést, amely egy-egy pápai és szolnoki 24 órás szolgálatot jelent, egy-egy tartalék géppel biztosítják, de hogy hány szállító és hány harci (MI-24-es) helikopter van hadrendben, nem tudni. Sajtóhírek szerint vettek ugyan 3 gépet, de hogy milyen üzemórával és fegyverzettel, arról nincs megbízható információ, azt sem lehet tudni, hogy egyáltalán bármikor felszálltak volna. Az új helikopterek beszerzésére szolgáló tendert pedig – hiába ígérik évről évre – még mindig nem írták ki” – írja Szekeres Imre.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.