Elszámoltatná a Jobbik Lázár Jánost

Elszámoltatná a Jobbik Lázár Jánost többek között amiatt a 2 milliárd forint veszteség miatt, amit 2007 és 2011 között szenvedett el a hódmezővásárhelyi önkormányzat az átmenetileg szabad forrásokkal végzett devizaműveletek következtében – jelentette ki csütörtökön Hódmezővásárhelyen Hegedűs Lórántné országgyűlési képviselő, a Jobbik Országos Önkormányzati Bizottságának elnöke.

Egy sajtótájékoztatón reagálni próbáltak Szabó Bálint állításaira, amelyek szerint Kendi Imre építési vállalkozó, a Jobbik hódmezővásárhelyi listavezetője 31 alvállalkozónak mintegy 400 millió forint nem fizette ki a munkáját, amelyet a felszámolás alá került cégeinek végeztek. Kendi azt válaszolta: a felszámolótól kérjék a pénzt az alvállalkozók, bedőlt cégei vagyonából kárpótolhatják őket. Vállalkozásai szerinte azért kerültek felszámolás alá, mert a hódmezővásárhelyi önkormányzat nem fizette ki a neki végzett munkát.

Göbl Vilmos, a helyi önkormányzat szóvivője szerint sem az állam, sem az önkormányzat nem tartozik Kendi egyik cégének sem. A vita egy PPP-beruházás körül zajlik, amelyet Kendi cége épített meg 2006-ban a Lázár János vezette önkormányzat megrendelésére. Az önkormányzat százmilliós nagyságrendű túlárazásra hivatkozva 2011-ben fölmondta a szerződést. A kampányelemeket sem nélkülöző vita arról zajlik, hogy kitől kell jobban félteni a közpénzeket.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.