Első fokon nem neonáci a Jobbik

A bíróság nem vonja kétségbe, hogy vitákat lehet folytatni arról, neonácinak minősül-e a Jobbik. A Fővárosi Törvényszék ugyanakkor – egyelőre nem jogerős ítéletében – elmarasztalta Karsai Lászlót, amiért egy tévéműsorban neonácinak nevezte a pártot. A történész fellebbez.

A Jobbik tavaly nyáron perelte be Karsai Lászlót – egy fél évvel korábban tett kijelentése miatt. A történész 2011. december 14-én, az ATV Start című reggeli műsorában minősítette neonácinak a pártot.

A Jobbik jó hírnév megsértése miatt nyújtott be keresetet, ezt állítva: „Természetesen nem vagyunk sem nácik, sem neonácik, amely körülményt a továbbiakban nem is kívánjuk taglalni, lévén, már azt is kifejezetten sértőnek érezzük magunkra nézve, ha egy ilyen alaptalan vád ellen védekeznünk kellene, mint ahogyan az sem lehet kérdéses, hogy a náci, neonáci ideológiákat, a nácizmust a társadalom egyértelműen elmarasztalóan, negatívan értékeli”.

Karsai László ügyvédje a kereset elutasítását kérte. Hisz a jó hírnév megsértése csak valótlan tény állításával vagy híresztelésével, illetve valós tény hamis színben való feltüntetésével valósulna meg. Márpedig az ellenkérelem szerint a Jobbikot távolról sem alaptalan nácinak nevezni. Ez a vélemény – mint a csatolt dokumentumok alátámasztották – a hazai és nemzetközi sajtó, a tudományos közélet jelentős részében is megjelenik. Az ügyvéd hangsúlyozta: a per tárgya nem annak eldöntése, hogy a Jobbik neonáci vagy sem, hanem a tudományos szólásszabadság.

Két tárgyalási forduló után a bíróság a Jobbiknak adott igazat. A Fővárosi Törvényszék megállapította, hogy Karsai László megsértette a Jobbik jó hírnév védelméhez fűződő jogát azzal, hogy a szóban forgó tévéműsorban neonácinak nevezte a pártot. A történésznek – az összesen 66 ezer forintot kitevő perköltség és illeték kifizetése mellett – „elégtétel gyanánt” tizenöt napon belül magánlevélben kell kifejeznie sajnálkozását. A Jobbik a levelet nyilvánosságra hozhatja.

Takács Péter Attila bíró indoklásában utalt rá, hogy a kérdéses műsor alapvetően a Horthy-korszak restaurációjára tett kísérletekről szólt. Karsai László „mindössze egyetlen szóból, illetve egy jelzős szerkezetből” álló véleménynyilvánítása tehát nem a Jobbik politikai-ideológiai besorolásáról folyó vitában hangzott el.

A bíró szerint megállapítható, hogy ebben az összefüggésben a kifogásolt jelző használata „teljesen öncélú és ezért indokolatlan” volt. Mindez „nem azt jelenti, hogy korlátozást szenvedne a tudomány, vagy a véleménynyilvánítás szabadsága, csupán azt, hogy ha valaki öncélúan és indokolatlanul fogalmaz meg ilyen súlyosan sértő kijelentést, akkor vállalnia kell annak ódiumát, és viselnie polgári jogi következményeit”. 

Karsai László kérdésünkre közölte, hogy meglepőnek tartja az ítéletet, és fellebbezni fog.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.