galéria megtekintése

Sírva hívta az unoka a drogteszt miatt

Az írás a Népszabadság
2014. 12. 09. számában
jelent meg.


Csuhaj Ildikó
Népszabadság

Rubovszky György KDNP-s képviselő, az igazságügyi bizottság elnöke szerint alkotmányellenes a javaslat. Az igazságügyi tárca részéről „zavarosnak” nevezték Kocsis Máté elképzelését, a Fidesz-frakció azonban módosításokkal, de mellette van.

„Nagypapa, el kell költöznöm ebből az országból, én nem vagyok hajlandó idegenek jelenlétében pisilni” – Rubovszky György KDNP-s képviselőt ezekkel a szavakkal és sírva hívta fel az unokája, egy 12 éves kislány, amikor értesült Kocsis Máté drogtesztjavaslatáról. Ezt a kereszténydemokrata honatya mesélte el a Népszabadságnak hétfőn a parlament folyosán.

Kocsis Máté. Fenntartások, zavarok
Kocsis Máté. Fenntartások, zavarok
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Szerinte Kocsis elképzelése ezer sebből vérzik. „Ezért ellene vagyok” – tette hozzá. A KDNP jogi szakpolitikusa, az igazságügyi bizottság elnöke szerint alkotmányellenes a javaslat. „Kiskorúak esetén előzetesen meg kellene például kérdezni a szülőket, hogy akarják, vagy nem a drogtesztet. Ez sehogyan sem jó” – mondta Rubovszky arra, hogy a Fidesz olyan módosítást tervez, miszerint utólag tájékoztatják a szülőket az eredményről. A KDNP-frakció még nem alakította ki hivatalosan az álláspontját, egy másik kereszténydemokrata honatya megfogalmazása szerint „húzzák az időt, ameddig lehet”.

 

A Fidesz-frakció azonban „fenntartásokkal és erős pontosításokkal”, de Kocsis Máté javaslata mellett foglalt állást tegnap délelőtt. Mindenesetre az elképzelést úgy módosítanák, hogy kizárólag a szülő értesülhetne a kiskorúak drogtesztjének eredményéről, és a kicsik esetében a tesztnek nem lenne jogkövetkezménye – mondta Rogán Antal a Fidesz frakcióülése után a sajtó képviselői előtt. A kiszivárgott hírek szerint viszont az újságírók drogkontrolleredményét a Fidesz nyilvánosságra hozná. A kötelező tesztet Rogán Antal a közoktatásban részt vevő gyermekek esetében nevezte a leginkább indokoltnak. Kérdésre válaszolva azt mondta: a nagyobb gyermeke lassan abba a korosztályba kerül, hogy a javaslat érinteni fogja. Szülőként ezért személyesen is támogatja a drogtesztet. Az még nem dőlt el, hogy szükség lesz-e előzetes szülői beleegyezésre, Rogán Antal azon a véleményen van, hogy általános legyen a vizsgálat.

A sajtóhírek szerint a politikus „kekeckedésnek” nevezte azt a kérdést, vizsgálják-e, hogy a drogteszt milyen traumát okozhat a gyerekeknek, véleménye szerint sok orvosi vizsgálat nagyobb traumát jelent a számukra, mint egy drogteszt. „Aki a drogszűrést ellenzi, az tudatosan vagy nem tudatosan, de végül is a drogot támogatja” – állította. Ez a Fidesz, illetve a kormány hivatalos üzenete. Azaz, Kocsis Máté indítványa nem improvizáció, a kormánykommunikáció a közbeszédet szeretné tematizálni a drogteszttel, egyúttal megkísérlik elterelni a figyelmet az urizálásról, a vagyonosodásokról, a Rolex karórákról, a luxusutazásokról, illetve a korrupcióvádas amerikai kitiltási botrányról. (A kormány részéről információnk szerint eleve csak olyan indítványnak adnak zöld jelzést, amelynek a népszerűségét előzetesen fókuszcsoportos vizsgálatokkal igazolták.) Jelen esetben a kötelező kommunikációs elemnek kell lennie a drogkereskedők elleni küzdelemnek – tudtuk meg.

Rubovszky György megrendült
Rubovszky György megrendült
Teknős Miklós / Népszabadság

A Fidesz-frakció zárt ülésén hétfő délelőtt nem volt komoly vita, de több képviselő is megfogalmazta aggályait, például azzal kapcsolatban, hogy csak három napig lehet kimutatni bizonyos drogokat, tehát kérdéses lehet a vizsgálat értelme. A frakcióülés után Kerényi János képviselő munkatársunknak azt mondta, először azt gondolta, felesleges most a drogteszttel foglalkozni, de végül megbeszélte a feleségével (mert a nőket illik mindig megkérdezni). „A lényeg, hogy ez nem olyan egyszerű kérdés, hogy azt mondjuk: politikusok, újságírók és 12-18 év közöttiek esetén legyen drogteszt. Miért ragadunk ki bizonyos társadalmi csoportokat? Ezt át kell gondolni” – mondta a politikus.

Arról, hogy a politikusokat vagy újságírókat hogyan lehetne szűrni, a fideszes Gulyás Gergely konzultál majd az igazságügyi tárcával, és legkésőbb január végéig véleményt tesz le erről a frakció asztalára.

Az igazságügyi tárca részéről a mostani fázisban „zavarosnak” ítélik a megismert részleteket a drogkontrollról, elsősorban azért, mert „nincs olyan regiszter”, hogy ki minősül például újságírónak – mondták lapunknak. Emellett az is alkotmányellenes lehet, hogy foglalkozás szerint tennék kötelezővé a tesztet.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.