galéria megtekintése

Élesben keresné új arcait a baloldal

Az írás a Népszabadság
2015. 01. 20. számában
jelent meg.


Bita Dániel
Népszabadság

Egyre többen vélik úgy, hogy a baloldalon előválasztást kell tartani 2017-ben. A voksolást szervezhetik pártok, civilek, akár a multilevel marketing módszerei is alkalmazhatók. Ilyen ötletek a tavalyi választás előtt is voltak, csakhogy aztán jött a tárgyalóasztalnál eldöntött összefogás.

Alakul a politikai akarat a baloldalon arra, hogy nyílt folyamat eredményeként válasszák ki a 2018-as miniszterelnök-jelöltet. Az Együtt és a PM politikusai is az előválasztás szükségességéről beszélnek, és emellett foglalt állást az MSZP is. Tóbiás József decemberben bejelentette, hogy nem füstös szobákban, hanem átlátható, legitim előválasztási rendszerben választanák ki kormányfőjelöltjüket. Ennek előkészítésére munkacsoportot alakítanak, amely először azt vizsgálhatja, hogyan adaptálható hazai viszonyokra a francia és az olasz baloldalon már bevált módszer. Abban egyetértés van, hogy egy 2017-es előválasztás feltételeit nagyjából egy évvel korábban meg kell teremteni. Idő tehát még van.

Már az előző ciklusban felvetődött, hogy a baloldalon előválasztást rendezzenek. Javasolták választási szakértők, tárgyaltak róla pártfórumok, de a lehetőség komolyan csak a Mesterházy Attila és Bajnai Gordon közötti vetélkedés részeként került elő. Bajnai 2013 nyarán egy tévévitával záruló kampány után, közvélemény-kutatással döntött volna arról, kettejük közül ki legyen a kormányfőjelölt, mire az MSZP úgy válaszolt: legyen mind a 106 körzetben előválasztás. Arról, hogy későn jött az ötlet, vagy mindez csak a kakaskodás része volt, megoszlanak az emlékek. De tudható, hogy konkrét javaslatok is készültek.

Kakaskodás után: egy éve jelentették be, hogy Mesterházy Attila a miniszterelnök-jelölt
Kakaskodás után: egy éve jelentették be, hogy Mesterházy Attila a miniszterelnök-jelölt


M. Schmidt János / Népszabadság

Az előválasztásnak több típusa van. A legismertebb az amerikai, ahol a pártok regisztrált támogatói választhatnak az elnökjelöltek közül. Franciaországban a szocialisták 2007-es államfőjelöltjéről a párt tagjai döntöttek egy zárt előválasztáson, négy évvel ezelőtt viszont már mindenki szavazhatott, aki elfogadta a párt alapelveit. A 2006-os olasz választást megnyerő Olajfa koalíció létrejöttét is megelőzte előválasztás, és a legutóbbi választásra is így készült a baloldal.

 


A francia és az olasz példa hasonló: bárki részt vehet az előválasztáson, aki azonosul a baloldal értékeivel, és fizet egy jelképes összeget (egy-két eurót), amelyből a szavazóhelyiségek bérlését fedezik. A voksolást nagy médiaérdeklődés kísérte, és a részvételre sem lehetett panasz: Olaszországban 3-4 millióan szavaztak, és megközelítette a hárommilliót a választók száma a 2011-es francia előválasztás két fordulójában is. A francia szocialisták akciójához a radikális baloldal csatlakozott, míg az olaszoknál több párt és pártonként több jelölt vett részt a folyamatban.

Idehaza is a francia és az olasz mintát emlegetik legtöbbször. Ám az előválasztás mellett már az előző ciklusban is érvelő Karácsony Gergely 2013 nyarán más megoldást javasolt. A Párbeszéd Magyarországért társelnöke akkor nem hozta nyilvánosságra, de az Együtt–PM vezetői mellett más baloldali vezetőkkel is megosztotta elképzelését. Lapunknak most megerősítette, hogy készített forgatókönyveket, de végül kisebbségben maradt azzal a véleményével, hogy előválasztással kellene lendületet adni a kampánynak. Karácsony úgy érvelt, hogy a nyugat-európai példa nehezen alkalmazható a választók passzivitása miatt, és mert a Fidesz fizetett aktivistáival meghekkelheti az előválasztást.

Ezért a lapunk birtokában lévő javaslatában felvetette, hogy az előválasztást közvetve, elektorok részvételével tartsák meg. Az elektorok nemcsak szavaznának a miniszterelnök-jelöltekről, hanem „porszívóügynökei” is lennének a baloldalnak: ismeretségi körükben kampányolnának az egyik jelölt mellett. Az elektorrá válás feltétele meghatározott számú támogató gyűjtése lehetne. Kötött mandátummal rendelkeznének, vagyis eleve egy párt és miniszterelnök-jelölt támogatásához toboroznának szimpatizánsokat. Karácsony azt javasolta, hogy ne csak a kormányfőjelöltekről, hanem az együttműködő pártok közötti listás arányokról is előválasztás döntsön.

Bajnai és Mesterházy 2013-ban: ők már eltekertek
Bajnai és Mesterházy 2013-ban: ők már eltekertek
Reviczky Zsolt / Népszabadság

A PM társelnöke szerint a magyar baloldal vonzódik a technokrata megoldásokhoz, és a 2014-es választás előtt nem tudta bizonyítani, hogy másképp akar politizálni, mint korábban. Csakhogy a modern baloldali politika a választók bevonásáról is szól – érvel az előválasztás mellett. Azt mondja, az elektorok megbízása csak egy lehetséges megoldás, valójában az előválasztás bármely formája nagyobb legitimitást ad a kiválasztott jelölteknek, mint a tárgyalóasztalnál folytatott alkudozás. Ráadásul az ellenzék úgymond kétfordulóssá tehetné a Fidesz által egykörössé alakított választási rendszert, és a legnépszerűbb jelöltet állíthatná ki a kormánypárttal szemben.

Előválasztás-párti Pápa Levente, az Együtt elnökségi tagja is, aki a napokban arra tett javaslatot, hogy a voksolást civilek szervezzék meg. Ez alatt nemcsak a tüntetéseket szervező mozgalmakat érti, hanem olyan korrupcióellenes és jogvédő szervezeteket, szakpolitikai műhelyeket is, amelyek állást foglalnak politikai kérdésekben. Azt is elképzelhetőnek tartja, hogy az előválasztáson részt vevőknek előzetes kritériumokat határozzanak meg. Ilyen lehet, hogy nem indulhatnak, akik korábban vezető kormányzati pozíciót töltöttek be. Pápa is kívánatosnak tartaná, ha nemcsak jelöltek, hanem pártok is versenyeznének egymással programbemutatókon, nyilvános fórumokon. Így dőlhetne el, hogy kinek mekkora szerep jut az együttműködésben.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.