Élőlánccal és bekiabálásokkal tiltakoztak az aktivisták a földárverésen

A termőföld Magyarország utolsó közös vagyona, nem hagyjuk ellopni! - ilyen és ehhez hasonló táblákkal jelent meg tegnap több mint 20 LMP-s aktivista az egri járási hivatalban meghirdetett első állami földárverésen.

Előző nap több licitálási helyszínt – köztük az egrit, a salgótarjánit és a nyíregyházit is - lánccal lelakatolták, hétfőn pedig élőlánccal, bekiabálásokkal, plakátokkal igyekeztek megüzenni a hatalomnak, hogy törvénysértőnek tartják a magyar föld kiárusítását. Több aktivistát rendőrök vezettek ki a teremből.

Sallai R. Benedek, a tiltakozó megmozdulást szervező LMP-s országgyűlési képviselő közösségi oldalán így számolt be az Egerben történtekről: „Szabadlábon vagyok, nem is intézkedett velem szemben a rendőrség, mindössze a licitálás helyszínét kellett kétszer is elhagynom a rendbontás megvalósítása miatt. Lapos Peti kollégám is szabadlábon van, ő közelebb volt egy szabálysértési eljáráshoz, mert szirénázni kezdett a licitáláson, de ő is itt van, hamarosan indulunk vissza a fővárosba, mert a licitre tekintet nélkül - az Országgyűlés ülésezik".

Szavai szerint három árverésen volt hétfőn jelen: az elsőn egy gazda jelent meg, a másodikon senki, a harmadikon pedig ugyanaz, aki az elsőn a licitet megnyerte. - Valószínűleg bérlő, de semmiképpen nem kisgazda, mert minden karlendítése 3 millió fölött fájhatott neki. Én felálltam kétszer is, elmondtam, hogy a licitálónak nincs joga eladni a földet, mert nem az övé, nem a Fideszé, nem a Magoszé, nem is a kormányé, és sem a társadalomtól népszavazással, sem az Országgyűléstől nincs felhatalmazása a közös tulajdonunk értékesítésére – kommentálta az egri földárverésen történteket Sallai R. Benedek.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.