Élőlánc az ELTE BTK körül

Az Oktatói Hálózat szerint az egyetemek, főiskolák működőképességét veszélyeztetik a felsőoktatásban zajló elbocsátások, amelyek teljes mértékben átgondolatlanok és irracionálisak. Tiltakozásuk kifejezéseként a hálózat tagjai több száz diákkal közösen élőlánccal vették körbe kedd délután az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karának egyik épületét.

Detki Sarolta, az Oktatói Hálózat szóvivője budapesti sajtótájékoztatójukon közölte: petíciót írtak, amelyben arra kérik a Magyar Tudományos Akadémiát (MTA), hogy foglaljon állást a felsőoktatási intézményekben tervezett elbocsátásokkal kapcsolatban. Úgy tudják, országos szinten 25-30 százalékos lehet az elbocsátás, ami szerintük már az egyetemek működőképességét is veszélyezteti.

Tiltakozásuk kifejezéseként a hálózat tagjai több száz diákkal közösen élőlánccal vették körbe kedd délután az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karának egyik épületét

Emlékeztetett arra, hogy a leépítések nem most kezdődtek, nyugdíjasokon és tanársegédeken kívül korábban a kiszolgáló személyzet több tagját is elküldték az egyetemekről. Az ellen is tiltakoznak, hogy nagy nevű, komoly tudományos teljesítményt felmutató oktatókat bocsátanak el, és ennek következtében nem lehet tudni, hogy mely szakok maradnak meg egy-egy egyetemen. Az ELTE-n például az elméleti nyelvészet szak létét veszélyezteti az elbocsátás - tette hozzá a szóvivő.

Kitért arra is, hogy az ELTE, valamint a debreceni és a szegedi egyetem kap ugyan kiválósági támogatást, de ez nem kompenzálja a forráskivonásokat, továbbá "a rendszert nem teszi fenntarthatóvá". Hangsúlyozta: a kormány nem teljesítette a Hallgatói Hálózat hat pontjából azt a követelést, hogy állítsák le a forráskivonást a felsőoktatásból.
Teczár Szilárd, az egyetemfoglaló mozgalom és a Hallgatói Hálózat (HaHa) tagja azt mondta, nem tartják elfogadhatónak, hogy a hallgatóknak sajtóhírekből kellett értesülniük tanáraik elbocsátásáról, ezért azt kérik az egyetemek vezetőitől, hogy a jövőben időben tájékoztassák az egyetemi polgárokat, és vonják be őket is az ezzel kapcsolatos döntésekbe.

Közölte, hogy kedd délután fórumot tartanak a forráskivonásokról, ezen számba veszik, mit tudnának tenni annak érdekében, hogy "a kormány meggondolja magát, és mégiscsak rendesen kompenzálja ezeket az elvonásokat", és így ne legyenek további elbocsátások, illetve lehetőség szerint az elbocsátási listára rákerülő oktatók folytathassák munkájukat.

Az összegyűlt több száz diák és az Oktatói Hálózat tagjai az ELTE Bölcsészettudományi Karának egyik épületét az utcára kimenve élőlánccal vették körbe a Trefort-kertben, tapsoltak, és egyebek mellett azt kiabálták, hogy "Nem hagyjuk!", "Megvédjük!", "Csatlakozzatok!".

A HaHa hatpontos petíciójában tavaly decemberben követelte a keretszámoknak "legalább a 2011-es szintre" való visszaállítását, a felsőoktatásból történő forráskivonás megszüntetését és az elvonások kompenzálását, a hallgatói szerződések eltörlését, a közoktatás és a felsőoktatás átfogó reformját, valamint azt, hogy biztosítsák a szegényebb családok gyermekeinek bejutását a felsőoktatási intézményekbe.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.