galéria megtekintése

„Előbb-utóbb börtön lesz a vége”

2 komment


Czene Gábor

Megérzéseire hagyatkozva botrányt jósolt az egyik ellenzéki képviselő az Országos Roma Önkormányzat rendkívüli közgyűlése előtt. Némi kiabálás valóban fűszerezte az ülést, de az igazi botrány elmaradt: a többség simán megszavazta azt a pénzügyi előterjesztést, amelynek elutasítása felért volna az elnökbuktatással.

Eredetileg úgy volt, hogy a rendkívüli közgyűlést Albertirsán, méghozzá a sejtelmes nevű Szittyó Étteremben tartják. Aztán a helyszínt „technikai okok miatt” áttették egy másik város másik műintézményébe, az Abony határában lévő Mészáros Vendéglőbe. Annak is a kerthelyiségébe. Az ellenzéki Dancs Mihály „napirend előtti” felszólalásában reményét fejezte ki, hogy legközelebb majd valami mezőre viszik ki az ülést, ahol hatszáz méterről kiabálhatnak egymásnak.

Egy étterem kerthelyiségében tartották a gyűlést
Csabai István / Népszabadság

Hegedüs István, az ORÖ elnöke jogászokkal és Farkas Flórián miniszterelnöki biztossal megerősített csapattal érkezett. Az első napirendi pontnak volt a legnagyobb tétje: a tavalyi évről szóló költségvetési beszámoló, a zárszámadás elfogadása. Az ellenzék előre figyelmeztetett, hogy mindenkit feljelent, aki elfogadja a jogsértőnek tartott előterjesztést.

Bogádi Péter jogász arról győzködte az egybegyűlteket, hogy a testület tagjait nem terheli jogi felelősség. A közgyűlés nem is tehet mást, mint azt, hogy megszavazza a zárszámadást. Ha ez nem történik meg május végéig – márpedig május vége van –, akkor törvénytelenül fog működni az ORÖ. „Eddig is úgy működött!” – szólt közbe valaki.

 

Kiderült, hogy a könyvvizsgálónak is voltak bizonyos fenntartásai. Ráadásul Hegedüs István, aki tavaly október óta elnök, csak az utolsó negyedévért vállalta a felelősséget: a zárszámadást ezzel a kitétellel javasolta elfogadni. A mellette ülő Farkas Flórián, az előző elnök erre sem szólt semmit. És egyáltalán: az egész ülésen csendben maradt.

Az ellenzéki politikusok arra kérték a képviselőket, hogy ne szavazzák meg a zárszámadást. Lakatos Oszkár elmondta, hogy a most beterjesztett összeg mintegy kétmilliárd forinttal nagyobb annál a 700 milliónál, ami a 2014-re elfogadott költségvetésben szerepelt. A különbözetre nem lát magyarázatot. Nem tűrhetjük tovább a szabálytalanságokat, mert előbb-utóbb börtön lesz a vége – jelentette ki. Hasonlóan érvelt Vajda László is, Makai István név szerinti szavazást kért. A javaslat nem kapott kellő támogatást.

Az „elnök emberének” tartott Ajtai Tibor indítványozta, hogy két percben korlátozzák a hozzászólásokat. Az ötlet nagy felzúdulást váltott ki. Vajda László például ezt kiabálta: „Szedjél vissza magadból, öcsém!”

A képviselők végül 29 igen, 11 nem és öt tartózkodás mellett megszavazták a zárszámadást. Ugyancsak megszavazták, hogy az ORÖ megválik a Hegedűs T. Andrásról elnevezett szolnoki iskolájától, ahol a megyei kormányhivatal szerint visszaélések történtek az állami támogatásokkal. Hegedüs István feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen.

Makai István szóvá tette, hogy a birtokában lévő kimutatás szerint Hegedüs István és több családtagja közgyűlési határozat nélkül különböző jogcímeken csaknem 30 millió forinthoz jutott az elmúlt évek során. Hegedüs ingerülten reagált. Állította, hogy tavaly ő csak 600 ezer forint költségtérítést kapott, és az elnöki fizetése sem túl sok, havi bruttó 463 ezer forint. Közölte, hogy az ellenzékiek veszélyessé váltak az országos önkormányzatra és a cigányságra.

Farkas Flórián (középen) szerint minden rendben van az ORÖ gazdálkodásával
Csabai István / Népszabadság

A közgyűlés után Farkas Flórián azt mondta lapunknak, hogy megbízik azokban a szakemberekben, akik korábban dolgoztak, és azokban is, akik most dolgoznak az ORÖ-nél: szerinte minden rendben van az országos önkormányzat gazdálkodásával. Annak sem tulajdonított különösebb jelentőséget, hogy az adóhatóság nyomozást indított. „A végeredmény a lényeg” – állapította meg.

Kevésbé tűnt határozottnak Hegedüs István. Egyelőre – mondta – nem tud válaszolni arra, hogy minden rendben van-e az ORÖ-nél, hisz ennek a vizsgálata éppen most folyik. Az ellenzék szerint az a tény, hogy Hegedüs nem vállalja a felelősséget a korábbi időszak gazdálkodásáért, annak a nyilvánvaló beismerése: nagy a baj az önkormányzat pénzügyei körül. Makai István megerősítette, hogy feljelentést tesznek a zárszámadást megszavazó képviselők ellen.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.