A téma már csak azért is kényes, mert a jogállami intézmények közül a bíróságokról még elmondható, hogy nem feküdtek be a Fidesz akaratának. Más kérdés, hogy az elmúlt hónapokban is politikailag érzékeny ügyek sora bizonyította, hogy az igazságszolgáltatás különböző szintjein rendre ellentétes ítéletek születnek.
– Egy elképesztően rossz szisztéma szükségszerűen rossz döntésekhez vezethet – részben ezzel magyarázza ezt a jelenséget Fleck Zoltán jogszociológus. Ugyanezzel indokolja, hogy esetenként megalapozatlannak látszó vádak alapján hoznak elmarasztaló ítéletet, amit jobbik esetben utóbb korrigálnak.
Elhibázott a rendszer – állítja Fleck –, mert a parlament választja meg a bíróságok igazgatásáért felelős vezetőt, aki döntő és szinte kontrollálhatatlan befolyással rendelkezik a vezetők kiválasztását, de még az új bírák kinevezését tekintve is. Így került az Országos Bírósági Hivatal élére 2012 januárjától Szájer József fideszes EP-képviselő felesége, Handó Tünde, aki ezt a posztot kilenc évig töltheti be.
Direkt utasítás nincs, de egy sor ügybe beleszól a politika, és a bíró pontosan tudja, milyen „elvárásoknak” kell megfelelnie – fogalmazott Sándor Zsuzsanna, a Fővárosi Bíróság nyugalmazott tanácsvezetője. Szerinte nem véletlenül hozták meg még 2011-ben a döntést arról, hogy a bírói nyugdíjkorhatárt hetvenről 62 évre szállítják le, és az érintett több mint 270 bíró között számos vezetőnek is azonnal távoznia kellett.
Az Alkotmánybíróság ezt a rendelkezést 2012-ben megsemmisítette, de a vezetői posztot senki nem kapta vissza. Így aki akarta, ismét magára ölthette a talárt, de csak beosztottként. Ezzel világossá tették, mit jelent a gyakorlatban az alkotmányban garantált bírói függetlenség és elmozdíthatatlanság elve – mondta Sándor Zsuzsanna, aki a kényszernyugdíjat választotta.
Egy cikk, két nézőpont
Sajtó-helyreigazítási ügyekben is gyakran megesik, hogy a különböző bíróságok eltérően ítélnek meg egy cikket. Lapunk nemrégiben úgy nyert pert a belvárosi önkormányzattal szemben, hogy a döntő szót kimondó Kúria fenntartotta a Fővárosi Törvényszék számunkra kedvező elsőfokú ítéletét, miközben azt a másodfokon ítélkező Fővárosi Ítélőtábla megváltoztatta, és helyreigazításra kötelezett minket. A korrekciót csak azért nem kellett közzétennünk, mert a Kúria kellően gyorsan határozott.
Az V. kerületi ingatlanügyeket feltáró cikksorozatunk egyik darabjánál az is előfordult, hogy a törvényszék a cikk nyomtatott verzióját helytállónak találta, itt a NOL-on megjelent – a lapban közölttel megegyező – szöveg miatt viszont helyreigazítást rendelt el. A magyarázat egyszerű: egyazon bíróságon két különböző bíró tárgyalta a keresetet. (B. D.)
A dolog ettől nem lett feltétlenül egyszerűbb, mert továbbra is a bíró az ügy egyszemélyi ura, és az egyénnek változatlanul meghatározó szerepe van – véli Fleck jogszociológus. Szerinte az új helyzetben is vitathatatlanul a bíróé a döntés felelőssége, és ezért nem mondható ki, hogy peres ügyekben eleve kizárt a jogállami megoldás. Annyiban viszont mindjárt árnyalta a képet, hogy miközben egy bagatell ügybe a politika nem avatkozik be, ha például a közpénzekkel való gazdálkodással összefüggésben vetődik fel bűncselekmény gyanúja, már jóval kisebb esély van a tisztességes eljárásra.
Az ügyészség pedig szinte megrendelésre szállítja az esetleg ellenőrizetlen vagy kreált bizonyítékokat, a kényszervallatás határát súroló kihallgatások során megszerzett „őszinte és tényfeltáró” vallomásokat, ha a hatalom érdeke úgy kívánja – így látja Sándor Zsuzsanna. Szerinte az nem róható fel, ha az ügyész utasítást kap, mert ezt a hatályos szabályozás megengedi, de azért érdekes lenne tudni, hogy egyes ügyekbe a szervezeten belül kik avatkoznak be.
Bár az is könnyen lehet, hogy erre nincs is szükség – véli –, hiszen a politikai üzenet meglehetősen egyértelmű, amikor egy elszámoltatási kormánybiztos tesz feljelentést. A nyugalmazott bíró emlékeztetett a vörösiszap-katasztrófára is: Orbán Viktor egy héttel később már tudta, hogy emberi mulasztás történt, a vádhatóság pedig fegyelmezetten tette a dolgát, s a gyanúsítottaknak esélyt sem adtak, hogy védekezésüket tisztességes eljárásban adhassák elő.
Gyakran tehát a nyomozás során összelapátolt félbizonyítékok alapján kell a bírónak ítélkeznie, de ha van benne szakmai becsület, próbálja tisztázni a tényállást – hangsúlyozta Sándor Zsuzsanna. Ez történt – igaz, egyelőre csak első fokon – a vörösiszap-perben is, mert a tárgyalások során kiderült: ha a tragédiának vannak is felelősei, nem őket ültette az ügyészség a vádlottak padjára. A tábornokok állítólagos vesztegetési ügyeiben is nyilvánvalóvá tette a bíró, hogy a vádhatóság rosszul tette a dolgát, amikor egyetlen vallomásra alapozta az ügyet. Ez sem jogerős.
Befejeződött viszont harmadfokon az a lakásügy, amelyben Juhász Ferenc volt szocialista honvédelmi minisztert és államtitkárát citálták bíróság elé; őket első fokon felmentették, másodfokon bűnösnek nyilvánították, majd harmadfokon felmentették. Ugyanígy járt a hűtlen kezeléssel vádolt Molnár Gyula egykori MSZP-s újbudai polgármester, jelenlegi szocialista pártelnök. Ezek is egyértelműen koncepciós perek voltak Sándor Zsuzsanna szerint, s ha a vádlottak magatartása morálisan kifogásolható is lett volna, a bíró nem erkölcsi megfontolások, hanem a büntető törvénykönyv alapján dönt.
|
Molnár Gyula és egykori helyettese, Lakos Imre a Fővárosi Ítélőtábla verdiktjét hallgatja. Az arcukra van írva: itt elmarasztalták őket. A felmentésre még sokat kellett várniuk
Mohai Balázs / MTI |
Amihez kétségkívül kell némi bátorság – ismeri el –, mert a bírót az általa meghozott ítélet miatt nem lehet ugyan felelősségre vonni, de a munkájába bele lehet kötni. A fiatalabbak pedig szerinte azt kockáztathatják, hogy amennyiben „rossz” ítéletet hoznak, a ranglétrán soha nem lépnek előre. Fleck is úgy látja, akár adminisztratív hibákra hivatkozva lehetetleníthetnek el embereket.
A jogszociológus mindazonáltal azt gondolja, a szakmai tartás, a civil kurázsi még működhet, de maga sem tudja, egy átpolitizált rendszerben – ahol a kormánypárti többség választhatta meg az igazgatási vezetőt – ki védi meg a bírót. A tudományos élet, a nyilvánosság? – teszi fel a kérdést. Szerinte a nyilvánosság aligha, mert a bíró a saját ügyében nem nyilatkozhat. A tudomány lehetőségei is behatároltak – tette hozzá –, ugyanis a bírói hatalom szociológiai eszközökkel történő kutatásához az OBH elnöke nem járult hozzá. De még ahhoz sem, hogy az ülnökök működésével kapcsolatban vizsgálódjanak.
