Ellenállásra buzdítja a rektor a Corvinus hallgatóit

Kisebb sokkot okozott a Corvinus Egyetemen a ma kiszivárgott felsőoktatási koncepció, amely szerint az intézmény elveszítené önállóságát.

Szerda délelőtt futott végig az Origó információja nyomán a hír az online sajtóban Hoffmann Rózsa legújabb felsőoktatási tervezetéről. (Eszerint 12 egyetem maradna Magyarországon a jelenlegi 29 helyett, a keretbe a Budapesti Corvinus Egyetem nem fér bele.) A koncepció szerint felosztásra ítélt egyetem rektora, Mészáros Tamás már délután kiállt a hallgatók elé és önszerveződésre kérte őket az egyetem védelme érdekében.

A Neptunon, az egységes tanulmányi rendszeren keresztül szervezett fórumon Mészáros leszögezte, hogy ő is annyit tud, amennyi az Origo cikkében megjelent, őt a tervezetről nem értesítették, nem kapott meghívást a 12 egyetem számára összehívott egyeztetésekre. „Még nincs döntés, tehát ma egy előzetes, de komolyan veendő fázisában vagyunk a felsőoktatási törvénynek”- szögezte le a rektor és közölte: az egyetem vezetése már gondolkodik a lehetséges reakciókon.

„A legjobb hallgatókat kockázatjuk” – ez volt Mészáros beszédének lényege, kijelentését üdvrivalgással fogadta közönség. A rektor beszédében kijelentette, hogy a szakmai szempontok egyértelműen az egyetem önállósága mellett szólnak, kiemelte az OTDK eredményeket, legmagasabb felvételi pontszámokat és az egyetem kiemelkedő nemzetközi kapcsolatait. „A karaink az elsők között vannak a saját területükön. Ha megkérdezünk egy vállalatot, hogy melyik intézményből vesznek fel legszívesebben hallgatót, akkor a Corvinus kap 9,2-t, a második 3,3-at.”

Hallgatói kérdésre Mészáros elmondta, hogy terveik szerint anyagi és erkölcsi segítséget kérnek a nagy cégektől, amelyek vezetői itt végeztek, továbbá a régi hallgatókat is értesítik a történtekről. Arra a kérdésre, hogy mit gondol, miért éppen a Corvinust hagyták ki a megmaradó egyetemek sorából, ennyit mondott: „nem tudom. Számomra megmagyarázhatatlan. Nem látok semmilyen kockázatot vagy instabil költségvetési helyzetet, nem látok jövőbeli versenyképtelenséget, vagy a minőség hiányát”.

Egy tanuló a hallgatói szervezetek szerepéről kérdezte Mészáros Tamást, aki kiemelte, hogy mindig is bízott a diákság öntevékenységében. „Akik segíteni tudnak, ha baj van, azok a hallgatók. Azok a hallgatók, akiknek fontos az ország jövője” – mondta és támogatásáról biztosított minden hallgatói kezdeményezést az egyetem érdekében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.