– Most mi a helyzet?
– A Fazekast tehetséggondozó iskolának mondják. Ez alatt a csoportos tehetséggondozást értjük. Ez azt jelenti, hogy a tanóra keretében folyik az a bizonyos tehetséggondozás, ahol a csoport szintjének megfelelő mélységű feladatanyaggal dolgoznak, és a gyerekek legalább annyit tanulnak egymástól, mint a tanártól. Óriási munka összeállítani azt az anyagot, amely kiszolgálja ezt a kiemelkedő mélységű tanítást, hiszen
ezek a gyerekek kérdeznek, tájékozódnak, vitatkoznak. Ki kell elégíteni a kíváncsiságukat, mert nem hajlandók csak azért megtanulni valamit, mert a tanár mondta.
Tudni akarják, hogy mi miért van úgy, és ha valami nem egyezik a tapasztalatukkal, akkor rákérdeznek.
A Klik tudomásul vette a különleges státuszunkat. Kaptunk egy feladattömeget, aminek az elvégzéséhez óraszámokat rendeltünk. Volt olyan kolléga, aki két órával tanított emiatt kevesebbet, volt, aki néggyel, volt, aki hattal. Az egyetemi gyakorlóiskolák vezetőtanárai heti 10 órát kapnak a tanításon kívüli feladataikra. Nálunk ez 10 éve volt utoljára, pedig a feladataink nem csökkentek: továbbképzések, versenyszervezés, tehetséggondozó szakkörök, konferenciák szervezése. 2015 áprilisától az Oktatási Hivatal által létrehozott Pedagógiai Oktatási Központokba (POK) kerül a pedagógiai szakmai szolgáltatás, de a POK-ok dolgozói kormánytisztviselők és nem pedagógusok. Hatalmas a veszélye annak, hogy 103 év után a Fazekas megszűnik gyakorló iskola lenni.
– Nem tartja helyes döntésnek a POK-ok létrehozását?
– A pedagógusoknak ahhoz, hogy sikeres legyen a minősítésük, olyan módszertani továbbképzésekre, tanfolyamokra, bemutatókra van szükségük, amelyeket csak iskolában lehet szervezni. A POK-ok erre nem alkalmasak.
|
| Fotó: Földi Imre / Népszabadság |
– A minősítési rendszer?
– Tudom, hogy azt szidni illik, de van, amit én ebben
zseniálisnak tartok. Mégpedig azt, hogy elvárják a pedagógusoktól, hogy lényegében minden gyerekre tervezzenek, csoportot fejlesszenek, hogy egyénileg ismerjék meg a tanítványaikat,
és mindenkit az egyéni ütemében tudjanak továbbvinni, valamint olyan módszereket dolgozzanak ki és olyan anyagelosztást csináljanak, ami ahhoz a csoporthoz illik, amit éppen tanítanak.
– Ez az elvárás ellentmond a központosításnak.
– Hát éppen ez az! Az igazi pedagógus képes arra, hogy a gyereket tanítsa, ne a tananyagot. A gyerek tanításához differenciálni kell.
– Nálunk nem lehet, mert a Nemzeti Alaptantervet telezsúfolták lexikális tudással, a kerettantervektől csak tíz százalékban lehet eltérni, teljes mértékben centralizálták a közoktatást. A tanszabadság megszűnt, a pedagógus mozgástere minimális.
– Igen, minimális a mozgástér. Féltem a Fazekast és
féltem az ilyen típusú iskolákat, de nagyon féltem a skála másik végén lévő iskolákat is, amelyek a nagyon nehéz helyzetből jövő, nagyon rossz szociokulturális háttérrel rendelkező, nagyon nagy segítségre szoruló gyerekeket tanítják.
Nemcsak a mi oldalunkon van baj, hanem ott is. A pedagógus-életpályamodellben kialakított új bérezés nem ismer túlóradíjat, a rendszerben nincs jutalom, bérpótlék.
– Sok kitűnő pedagógus kevesebbet keres, mint korábban.
– Nálunk a testület meghatározó többségének csökkent a bére. Most már 43 mesterpedagógusunk vagy mesterpedagógus- és kutatótanár aspiránsunk van a 110 fős testületből. Ezzel sikerül visszaszerezni a bérüket, amit korábban ugyanennyi munkával szereztek. A minősítés bevezetése előtti rendszerben, ha valaki pedagógus lett, úgy mehetett nyugdíjba, hogy közben jottányival sem ment előre. Most nem maradhat senki a pályán, ha a pedagógus I-ből a pedagógus II-be nem minősítteti magát. Az pedig, hogy van mód arra, hogy valaki mesterpedagógus legyen, amihez már az is kell, hogy megossza a tudását, az elszürkülés ellen szól. Úgy kell ennek az egésznek működnie, hogy ne lehessen mindezt adminisztratív kipipálással elintézni.
– De minek az egész, ha még tankönyvet sem választhat szabadon a pedagógus?
– Ha nem fogják korlátozni a fénymásoló használatát, akkor annak az igénybevétele a sokszorosára fog nőni, mert egyelőre még léteznek azok a könyvek a tanároknál, amelyekből korábban tanítottak, és mindenki onnan gyűjti az anyagokat, ahonnan tudja. Csak mi lesz akkor, ha már nem lesznek meg a régi tanárok, és beleszoknak a pedagógusok abba, hogy nem kell gondolkodni? Gondolkodnak helyettük.
|
| Fotó: Földi Imre / Népszabadság |
– Ez teljes ellentmondásban áll azzal, amit egyébként a minősítési rendszer kapcsán dicsért.
– Mi, akik a minősítési rendszerben dolgozunk, részben iskolaigazgatók vagyunk. Vannak köztünk egyetemi oktatók, zseniális emberek, akik egyrészt látják a pedagógusképzést, másrészt látják az elvárást a pedagógusokkal szemben. Van bennünk kincstári naivitás is, de én azért lelkesedem ennyire ezért a munkacsoportért, mert tudom, hogy hatalmas nagy erők munkálkodnak azért, hogy a pedagógus emberileg, szakmailag, módszertanilag tökéletes legyen.
– Amiről beszél, az egy másik bolygó, miközben a köznevelési törvény nem tekinti autonóm értelmiséginek a pedagógust.
– Ez igaz. Egyszer részt vettem az államtitkár asszonynál egy megbeszélésen. Ott elhangzott a részünkről, hogy szuverén értelmiségek vagyunk és ennek megfelelő elbírálást várunk a kormánytól. Mire azt mondta a Czunyiné Bertalan Judit, hogy ez nem is kérdés.
– Kívülállóként úgy tűnik, mintha ennek igénye csak a nagyon szűk pedagógus elitre lenne érvényes.
– Én is látom, hogy
a pedagógustársadalom abszolút nem viselkedik értelmiségiként.
Igaz, a Fazekasban nem találkozom azzal a réteggel, amely motiválatlan, és örül, hogy nem kell semmit sem tennie. Számomra a szuverén értelmiségi hozzáállás azt jelenti, hogy ha gyerekeket bíznak rám, akkor felelősséget vállalok értük, és ehhez bizalmat is kapok. Ne írják elő például, hogy hány órát üljek az iskolában, mert ha olyan órákat tartok, hogy azokból a gyerekek profitálnak, ha versenyeket nyernek vagy az esélytelen gyerek esélyt kap, akkor teljesítettem a kötelességemet, még ha a jó gondolataim otthon jutnak is eszembe. Ne blokkolóórával szabják meg a munkaidőt! Legyen tankönyvválaszték a csoportok közötti differenciálás érdekében. Vizsgálják, esetleg szigorítsák meg a tankönyv-engedélyeztetés folyamatát, de maradjanak meg a bevált tankönyvek.
– Szakértők szerint sikerült a sok helyen jól bevált könyveket kidobnia a kormánynak.
– Igen, ezt tudom a kollégáimtól is. Nagy bajban vannak a magasan kvalifikált értelmiségieket képző iskolák, mert hiányoznak a náluk bevált könyvek. Nekünk van néhány eltéve, tavaly még nem volt gondunk, és mindegy, hogy mit rendeltünk, a régiből tanítottunk. Nem tudom, mi lesz a folytatás.
|
| Fotó: Földi Imre / Népszabadság |
– A PISA-mérések azt mutatják, hogy egy-két kiemelkedően teljesítő iskola felhúzza az országos átlagot, ami egyébként nagyon gyenge.
– Valóban. Közhely, de tény, hogy nincs presztízse a pedagóguspályának. Kontraszelektált a pedagógustársadalom. Sokan belefáradtak és belefásultak a küzdelembe, amelynek során a nagyon rossz szociokulturális háttérből jövő gyerekeket képtelenek nulláról egyre vinni, mert nincsenek meg hozzá a feltételek. Sem az infrastrukturális háttér, sem a motiváció.
– Ráadásul nagyon szelektív a magyar iskolarendszer. Az egységes kilenc évfolyamos általános iskolák ön szerint javítanának ezen a helyzeten?
– Ezt azért nem tudom megmondani, mert
olyan hirtelen és olyan tömegű változást zúdítottak előkészítetlenül a pedagógustársadalomra, hogy most már semmit nem tudok elképzelni, ami javítana rajta.
Békében kellene hagyni, és szakszerű hatástanulmányokat készíteni a köznevelés minden szintjéről, amelyek megmutatják, hogy hol szükséges beavatkozni és hogyan.
– Miért vették tudomásul a pedagógusok az elmúlt évek változásait?
– Mert az emberek félnek. Az iskolában a pedagógus egy csapat tagja. Ki van szolgáltatva annak, hogy az igazgatója hogyan viszonyul az egész rendszerhez, az igazgató ki van szolgáltatva a települése elöljáróinak, a Klik-vezetőnek. Ebben a függő viszonyban akkor tud föllázadni valaki, ha az egész iskola föllázad. Egy iskola meg akkor, ha a többi is.
– Azért 2010-ig ennél bátrabbak voltak.
– Mert akkor még természetes volt, hogy mindenki mondja a magáét. Ma ez nem természetes. Hogy megalapozottan vagy alaptalanul érez félelmet valaki, nem az én tisztem eldönteni. 42 éve vagyok a pályán, és egészen a mai napig hiszek abban, hogy ha értelmes embereknek értelmes szakmai érveket mondok, akkor erre hallgatnak.
Ha ezekben az érvekben nincs politika, ha nem megyek szembe a politikai kurzussal, ha nem anyázok, hanem a szakmai érveimet sorakoztatom, akkor eddig az esetek nagy többségében meghallgatásra találtam. A késő Kádár-korszaktól Magyar Bálinton át a mostani vezetésig soha nem találkoztam olyan vezetőkkel, akikkel nem tudtam szót érteni,
de soha a pályám során politikai állásfoglalás nem hagyta el a számat. Az ember felelősséggel arról tud beszélni, és arról beszéljen, amihez ért.
– Ha egyetlen intézkedést kiemelhetne, amit ön szerint meg kéne csinálni ahhoz, hogy ne csak zárványokban legyenek ilyen jó iskolák, akkor mi lenne az?
– Ha szabad kezet kapnék, hogy az egész iskolarendszert helyre tegyem, kapnék hozzá pénzt, paripát, fegyvert, akkor kihirdetném óriási plakátokon mindenhol, hogy az elkövetkező tanévben nem történik semmi. Ez lenne az intézkedésem. Minden menjen úgy, ahogy megy.
Nagyon okos emberekkel venném körbe magam, s nagyon kis elemekre lebontanám az oktatást a tankönyvektől kezdve a módszertanon át az irányításig bezárólag, hogy nagyító alatt figyeljük meg, hol van működési zavar.
Csak így lehetne összerakni azt, hogy milyen irányba kellene továbbmenni. Ezzel szemben jött a 9 évfolyamos általános iskola, mint legújabb beszédtéma.
– Amit szeptembertől már tárgyalnak is.
– Tárgyalják, de azt nem tudjuk, hogy miért kellene kilencosztályos általános iskola. A kérdéseim: akkor a középiskola rövidebb lesz? Vagy minden csúszik egy évet? A 9. évnek mi lesz a feladata, ki fog tanítani?
– Az egész onnan jön, hogy a szakképzésben, amelyet szintén átalakítottak, alig tanítanak közismereti tárgyakat a gyerekeknek. Merthogy a kompetenciákat az általánosban kellene megszerezni.
– Azért meg lehet ezeket a kompetenciákat szerezni nyolc év alatt is. Jól kell tanítani. De adódik még egy kérdés: hol fog ülni a kilencedik évfolyam? Ez olyan, mint a mindennapos testnevelés, van, de a csoportjaink felét nem tudom tornateremben elhelyezni. Ez tény. Az ilyen intézkedések előtt kell hatástanulmány is...
|
| Fotó: Földi Imre / Népszabadság |
– ...olyan kifejezéseket emleget, amik az elmúlt négy évben...
– ...nincsenek jelen, tudom.
– Visszaállítaná az önkormányzati fenntartást?
– Nem tudom. Abban biztos vagyok, hogy a szakmai irányítás nem lehet központi.
– Nehezen hagyja itt a munkát, vagy most már örül, hogy legalább ön békén lesz hagyva?
– Nyilván akkor fog kiderülni, amikor már nem leszek itt. Most még nagyon intenzíven jelen vagyok. 66 évesen normális dolog elmenni nyugdíjba, mert fiatalabbaknak kell jönniük, mert a legjobb szándékom ellenére is egészen biztos vagyok benne, hogy vannak olyan dolgok, amik nekem már nem jutnak eszembe. Egy percig nem érzem sértettnek magam, amiért elmegyek nyugdíjba, nem zokogok, nem is tapsikolok, hanem úgy gondolom, hogy ez az élet normális rendje. Úgy érzem, hogy azért hagytam magam után valamit.
