galéria megtekintése

Sokan tanulnak óvónőnek, el is kapkodják őket

0 komment


Kálmán T. Attila

Idén a gazdálkodás és menedzsment után – kis meglepetésre – az óvodapedagógus volt a második legnépszerűbb felsőoktatási szak. Tegnapi arról írtunk, hiába a nagy túljelentkezés a szakra, az országos területi egyenlőtlenségeknek köszönhe­tően vannak olyan térségek, ahol hiány van szakemberekből ezen a területen. Országosan azonban ez nem jellemző, sőt a rendszerváltás óta nem jutott ilyen kevés gyerek egy óvónőre – ami annak is köszönhető, hogy az elmúlt 26 évben 70 ezerrel csökkent az óvodáskorú gyerekek száma.

Az idén 3145-en jelentkeztek óvodapedagógiára
Az idén 3145-en jelentkeztek óvodapedagógiára
Mediaworks

„Zajlik egy generációváltás, nagyon sok óvónő megy mostanság nyugdíjba” – találgatta Mikonya György, az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának dékánja, miért érezhetik sokan úgy a szakmában, hogy túl kevesen vannak. A dékánt arról kérdeztük, miért lehet ilyen népszerű az óvodapedagógia a felvételizők körében, miközben a többi toplistás szak ennél jóval magasabb fizetéseket és nagyobb karrierlehetőséget ígér.

 

Mikonya György válaszai nagyrészt egybevágtak a fiatal óvónők és még a szakon tanulók válaszaival: sokan szép hivatásnak tartják a kisgyerekekkel való foglalkozást, egyre nagyobb az érdeklődés a kisgyerekek fejlődése iránt. Valamint az is fontos szempont, hogy ezen a szakon három év alatt piacképes diplomát lehet szerezni, az ELTE legtöbb óvodapedagógus diákját már az utolsó féléves gyakorlatuk alatt „elkapkodják.”

„Három-négy éve még tanítói szakra jelentkeztek többen, mára az óvodapedagógia felé billent a mérleg” – írta le az ELTE-n tapasztalható trendet Mikonya. Az országban itt képzik a legtöbb óvodai pedagógust: tavaly 185-en jutottak be a szakra, levelezőre pedig 100-an.

Országosan összesen 13 felsőoktatási intézményben lehet óvodapedagógiát hallgatni, 2015-ben összesen 673-an kezdhették ezt tanulni, levelező hallgatóként majdnem ugyanennyien, 613-an. Idén 3145-en jelentkeztek óvodapedagógiára, a nagy túljelentkezés ellenére sok helyen mégis a felsőoktatásba bejutáshoz szükséges 280-as minimumpont körüli számokat látni. Ez azért van így, mivel aki erre a szakra akar járni, annak korábban alkalmassági vizsgán is át kell esnie, ahol az énekléstől a kézen­állásig kell különféle dolgokat abszolválni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.