Elindultak a magyar tankok

Ukrajna helyett Csehország a Magyar Honvédség T-72-es páncélosainak úticélja: az 58 korábban értékesített harckocsiról a szaktárcánál beszéltek.

A Honvédelmi Minisztérium (HM) közleménye szerint az Excalibur Defense Kft. – a szükséges forgalmi engedély birtokában - hétfő reggel megkezdte a Magyar Honvédségtől megvásárolt, a hadrendből kivont összesen 58 T-72-es típusú harckocsijának elszállítását Csehország területére.

A HM kiemelte: Magyarország felelősségteljesen járt el, hiszen úgy adta el a már nem használt harckocsikat, hogy azok nem kerülhetnek embargós országba. A Csehországba szállítás után – szerződés szerint – a cseh hatóságok feladata és kötelessége a haditechnikai eszközök kezelésének, felhasználásának, továbbértékesítésének engedélyezése és figyelemmel kísérése.

A tárca közleményében kifejtette azt is, hogy az adásvételi szerződés szigorú előírásokat tartalmaz a vevő felé, mivel a harckocsik értékesítése az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződés (CFE) hatálya alá tartozik, valamint a magyar szabályozás konkrét előírásainak is meg kell felelnie. A vásárló a harckocsikat csak akkor értékesítheti tovább, ha a CFE-szerződés vonatkozó előírásait teljesíti.

A CFE-szerződés meghatározza az adott államra vonatkozóan a birtokolható harckocsik maximális mennyiségét, a csökkentés, a rendszerből kivonás, a tárolás, az információcsere és az ellenőrzés szabályait – írta a HM.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.