Elindult, de le is állt az azbesztper

Kudarcba fulladt csütörtökön a selypi azbesztszennyezés kártérítési perének tárgyalása. Lapunkat Igyártó Gyöngyi ügyvéd arról tájékoztatta, hogy a bíróság tévedésből rossz helyre, az államot képviselő Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. helytett a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak küldte el az idézést.
Ugyan másfél hete korrigálták a hibát, de miután azóta sem érkezett vissza a tértivevény, így a bíróság „elbizonytalanodott", hogy a címzett megkapta-e az idézést – emiatt az érdemi tárgyalás elmaradt.
Hasonlóra korábban is volt már példa.

Tavaly szeptemberben ugyanebben a kártérítési ügyben egy másik károsult, György Zsolt perét is elhalasztották. A bíróság akkor is képtelen volt eldönteni, ki is képviseli az ügyben az államot. A férfi tavaly december 11-én meghalt. Az ő perét most a felesége viszi tovább.

A csütörtökön elmaradt tárgyalás újabb időpontját a bíró eredetileg márciusra tervezte kijelölni, Igyártó Gyöngyi ügyvéd nyomatékos kérésére sikerült csak egy közelebbi, februári időpontot találni – akkor hallgatják meg a mai ügy érintettjét, Válóczi Józsefet. A háromgyerekes, 39 éves férfinál 2013 novemberében diagnosztizáltak mellhártyadaganatot, amelyet általában az azbesztszálak belélegzése okoz.

Ahogyan arról lapunkban már beszámoltunk, Selypen egy 2004-ben bezárt, korábban azbeszttartalmú termékeket gyártó üzem szakszerűtlen bontása miatt került a környezetbe a rákkeltő anyag. Az ügyről 2009-ben tájékoztatta a Levegő Munkacsoport a hatóságokat és a sajtót, a megoldást azonban azóta is hiába keresik, a kármentesítés is csak valamikor idén kezdődhet majd el. Közben az azbeszt tovább gyilkol: Igyártó nyolc, az azbesztszennyezés miatt megbetegedett embert képvisel, a per előkészületei alatt azonban közülük hárman már meghaltak. Öten még életben vannak, de állapotuk súlyos, valamennyien kemoterápiás kezelést kapnak.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.