Elindították a rendszerbontás kampányát

Hivatalosan is elindította "rendszerbontó népszavazásának" aláírás-gyűjtési kampányát az Új Magyar Köztársaság egyesület szombaton; a szervezők arra számítanak, hogy a jelenlegi négy mellett hamarosan további két kérdésben gyűjthetik a referendum kiírásához szükséges támogatásokat.
Lattmann Tamás, a szervezet ügyvivője az eseményen megemlítette, a kórházi várólistára kerüléstől számított hat hónapon belüli ellátási kötelezettségről szóló kérdés már a Kúria előtt van, a vasárnapi zárva tartás megszüntetésére vonatkozóval pedig hétfőn foglalkozik a Nemzeti Választási Bizottság.

A most indított akció során arról nyilatkozhatnak a polgárok, támogatják-e a tankötelezettség korhatárának 18 évre emelését, a gyermekvédelemre szorulók ingyenes iskolai étkeztetését, a kötelező kamarai tagság eltörlését, valamint azt, hogy mandátumuk idejére ne kapjanak nyugdíjat az országgyűlési képviselők.

„Eljött az ideje annak, hogy a Magyarországon egyébként már csúcsra járatott panaszkultúra helyére végre egyfajta cselekvési kultúra kerüljön" - fogalmazott az ügyvivő, aki erre tökéletes alkalomnak nevezte akciójukat.

Lattmann Tamás arról beszélt, az elmúlt hetek, hónapok történései „már-már bohózatba hajló jelenségekkel" mutatták meg a népszavazással kapcsolatos új törvényi szabályozás gyenge pontjait, utat mutatva a rendszer jövőbeni reformja felé, hiszen jelenleg a törvényi szabályozás „sokkal inkább támogatja az olyan kezdeményezéseket, amelyek az emberek tényleges megkérdezése helyett egyfajta ál-konzultációkat és egyebeket tesznek lehetővé, mindezt csupán politikai célokból".

Az eseményen elhangzott, hogy a civil szervezetek (köztük a Magyar Szolidaritás Mozgalom) és szakszervezetek mellett pártok is részt vesznek a kezdeményezésben. Vajda Zoltán, az egyik szervező közlése szerint köztük van az Együtt, a Magyar Liberális Párt, a Modern Magyarországért Mozgalom és a PM, az LMP válaszát még várják. Az MSZP támogatásáról biztosította a kezdeményezést, ennek módjáról napokon belül egyeztetnek, míg a Demokratikus Koalíció elvi támogatásáról biztosította a megmozdulást - fűzte hozzá.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.