Elhunyt Szalai Annamária, az NMHH elnöke

Hosszan tartó, méltósággal viselt súlyos betegség után elhunyt Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Médiatanács elnöke.

Szalai Annamária 1961. szeptember 16-án született Zalaegerszegen. 1982-ben a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán tanítói, 1990-ben az ELTE BTK-n népművelői, majd 1998-ban a Pénzügyi és Számviteli Főiskola pénzügyi szakán szakközgazda diplomát szerzett. 1982-1984 között a zalaegerszegi Ady Endre Általános iskolában tanított, 1984-1985 között a Zalai Hírlapnál újságíró, 1985-1997-ig a Zala Megyei Moziüzemi Vállalatnál, majd jogutódjánál filmforgalmazó, filmiroda-vezető volt.

1995 és 1997 között a Mozisok Országos Szövetségének elnöki tisztét is betöltötte. 1997-2002-ig a zalaegerszegi Városi Hangverseny és Kiállítóterem igazgatójaként dolgozott. 1996-tól a Magyar Mozgókép Közalapítvány szakkollégiumi elnöke, 1997-től a Zala Art Alapítvány kuratóriumi tagja.

Politikai pályáját 1991-ben kezdte, amikor belépett a Fideszbe. 1993-2003 között a párt Zala megyei választmányának elnöke, 2003-2004-ben a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Országos Választmányának alelnöke volt. 1994-1998 között Zalaegerszegen önkormányzati képviselő, 1998-2002 között a Zala Megyei Közgyűlés tagja volt.

1998-ban a Fidesz Zala megyei listájáról jutott a parlamentbe, ahol a külügyi, a kulturális és sajtó, a nemzetbiztonsági, az informatikai és távközlési, valamint a társadalmi szervezetek bizottságának munkájában vett részt.

Parlamenti mandátumáról 2004 tavaszán mondott le, miután a Fidesz javaslatára a parlament az Országos Rádió és Televízió Testület tagjává választotta. A 2010-es választások után pedig Orbán Viktor kilenc évre nevezte ki az NMHH elnöki posztjára, majd ugyanabban az évben ő lett a Médiatanács elnöke.

A médiahatóság az elmúlt három évben a kiskorúak védelmében szigorúan lépett fel a kereskedelmi televíziókkal szemben az este 9 előtt bemutatott erőszakos és a szexualitás tartalmak miatt. A hatóság elindította az Internet Hotline oldalát is, amelyen bárki bejelentheti a világhálón található jogellenes, illetve a kiskorúak számára káros tartalmakat. 

Szalai Annamáriának a médiahatóság tagjaként majd vezetőjeként végzett tevékenységét több bírálat is érte. 2009-ben nagy botrányt váltott ki, hogy az ORTT fideszes, kereszténydemokrata és szocialista delegáltjai a Sláger frekvenciáját a Neo FM-mel pályázó, a baloldali gazdasági körökhöz több szállal kötődő FM1-konzorciumnak, a Danubius hullámsávjának használati jogát pedig az Orbán-kormány későbbi miniszterének, a Fellegi Tamás tulajdonában lévő Advenio Zrt. által működtetett Class FM-nek adták hét évre.

A 2010-es választások után a Szalai Annamária által vezetett Médiatanács több mint egyéves jogi huzavona után, idén márciusban hirdette ki a Klubrádiót győztesnek a Budapest 95,3 MHz-es frekvenciapályázaton, miután a bíróságok négy jogerős ítéletben mondták ki, hogy a hatóság törvénysértően járt el a pályázati eljárásban.

Az NMHH és a Médiatanács elnökének minden korábbinál nagyobb hatalom összpontosul a kezében a Fidesz kétharmados többséggel elfogadott médiatörvényei alapján. Az általa vezetett testület dönt az állam tulajdonában lévő rádiós és televíziós frekvenciák elosztásáról, valamint a Médiatanács elnöke nevezi ki a közmédia jelenleg csaknem 2000 dolgozóját foglalkoztató, műsorokat gyártó és külsős produkciókat megrendelő, éves szinten csaknem 70 milliárd forint állami támogatással gazdálkodó Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatóját is, valamint ő gyakorolja felette a teljes munkáltatói jogkört. Az MTVA támogatáspolitikáját, üzleti tervét és éves beszámolóját pedig a Médiatanács fogadja el.

Hosszú betegség után elhunyt Szalai Annamária, a médiatanács elnöke
Budapest, 2011. szeptember 15. Hosszú betegség után elhunyt Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a médiatanács elnöke. Szalai Annamáriát 2010. augusztus 11-ei hatállyal kilenc évre nevezte ki Orbán Viktor miniszterelnök az NMHH elnöki posztjára; majd ugyanabban az évben október 11-én ő lett a médiatanács elnöke. Ezt megelőzően 2004-ben és 2008-ban is az Országos Rádió és Televízió Testület tagjává választották. MTI Fotó: NMHH
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.