Elhunyt Király Béla

A Honvédelmi Minisztérium közleménye

A Magyar Köztársaság Országgyűlése, a Honvédelmi Minisztériuma és a Magyar Honvédség fájdalommal tudatja, hogy 97 éves korában elhunyt professzor dr. Király Béla nyugállományú vezérezredes.

Király Bélát 1935-ben avatták tisztté, 1942-ben kiválóan végzett a Ludovika Akadémián, részt vett a II. világháborúban, 1950-ben tábornokká nevezték ki, majd a mai Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem jogelődje, a Honvéd Akadémia parancsnoka lett, amit börtönévek követtek.

Kilencvenhét éves korában elhunyt Király Béla nyugállományú vezérezredes, az 1956-os Nemzetőrség egykori főparancsnoka
Király Béla

Életének egyik meghatározó időszaka az 1956-os forradalom és szabadságharc volt. Király Béla 1956-ban a Nemzetőrség főparancsnoka, Budapest katonai városparancsnoka volt. A forradalom leverését követően Ausztriába, majd az USA-ba emigrált. Életét ezután a tudománynak és az oktatásnak szentelte. 1989 nyarán hazatelepült. Az első szabad választásokon országgyűlési képviselő lett, 1990-ben vezérezredessé nevezték ki.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján, 2006-ban megalapította és haláláig támogatta „Az 1956-os Nemzetőrség Hagyományápoló Tanácsát".

Míg egészsége engedte, szinte az utolsó pillanatig dolgozott: könyvet szerkesztett és lektorált. Életrajzi kötetének utolsó két sora így hangzik: „Úgy hiszem, megtettem, amit a hazámért megteendőnek és megtehetőnek éreztem. A gondviselés és embertársaim mindenért bőkezűen megjutalmaztak."

Professzor dr. Király Bélát a Magyar Köztársaság Országgyűlése, Honvédelmi Minisztériuma és a Magyar Honvédség saját halottjának tekinti. Temetéséről később történik intézkedés.

Honvédelmi Minisztérium

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.