Elhunyt Bali Sándorné, a "bibliai erős asszony"

Életének 83. évében elhunyt Bali Sándorné, a Nagy-budapesti Központi Munkástanács egykori vezetőjének özvegye.

Bali Sándorné férje oldalán vett részt az '56-os forradalomban és a munkástanácsok szervezésében. Egyik mozgatója volt az 1988-ban megalakult Történelmi Igazságtétel Bizottságnak (TIB), amely kiharcolta és 1989-ben megszervezte Nagy Imre és mártírtársai újratemetését.

A hazafias helytállásával példát mutató, a magyar függetlenséget szolgáló, a békés rendszerváltozás megteremtése érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként 2004-ben Nagy Imre Érdemrenddel tüntették ki.

Mécs Imre egykori 56-os elítélt, a TIB alapító tagja Bali Sándornét "bibliai erős asszonynak" nevezte, aki rendkívüli szívóssággal és nemesen élte meg az életét. Végig kitartott 1956 és a nemzet igazsága mellett - fűzte hozzá. Mint elmondta, Bali Sándorné hősiesen nevelte gyermekeit, kitartott férje mellett, az 1963-as amnesztia után kezdték újra az életüket.

Bali Sándort 1956. december 12-én Kádár János a Parlamentbe hívta tárgyalni, de ott letartóztatták, majd később börtönbüntetésre ítélték. A Nagy-budapesti Központi Munkástanács egykori vezetője a 80-es évek közepén hunyt el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.