Elhunyt Pünkösti Árpád

Életének 78. évében elhunyt Pünkösti Árpád, a Népszabadság egykori főmunkatársa, író.
Kurucz Árpád / Népszabadság

Pünkösti Árpád 1936-ban született, Debrecenben. 1954-1959 között a Veszprémi Vegyipari Egyetem hallgatója volt.

Ösztöndíjat kapott a Magyarország Felfedezése sorozattól és a Soros Alapítványtól. 1959-1960 között az Egyetemünk főszerkesztője, a Veszprémi Vegyipari Egyetem tanársegédje volt. 1960-1969 között a veszprémi Napló ipari rovatvezetője, 1969-1976 között a Népszabadság szegedi tudósítója. 1976-1981, illetve 1984-1989 között az Új Tükör rovatvezetője, főmunkatársa, végül munkatársa volt. 1979-ben a veszprémi tv-fesztiválon az Ellentétek című filmje a zsűri és a közönség díját is elnyerte. 1981-1984 között a Jel-Kép főszerkesztő-helyettese, 1990-től a Népszabadság főmunkatársaként dolgozott.

Pünkösti Árpád számos nagy sikerű könyv szerzője volt. Művei: Ím, béjöttünk nagy örömmel, A kihegyezett ember, Kiválasztottak, Pofa be!, Vasalt ruha mángorolva. Meghúzom magam, Vörös vándorlámpás, Rákosi a hatalomért 1945-1948, Rákosi a csúcson 1948-1953, A kor szerelme, A Fidesz megalakulása, Rákosi bukása, száműzetése és halála 1953-1971, Rákosi, Sztálin legjobb tanítványa, Szeplőtelen fogantatás, Az alsó fiók. Családtörténet. Horn Gyuláról szóló kötete tavaly jelent meg.

Számos elismerésben részesült, így 1988-ban elnyerte a Művészeti Alap irodalmi díját, Bölöni-díjat kapott 1989-ben, a Szabad Sajtó Alapítvány díját 1995-ben érdemelte ki. Ezüstgerely-díjban 1996-ban és Aranytoll-díjban 2001-ben részesítették. Pulitzer emlékdíjat kapott 2002-ben.

Temetéséről később intézkednek.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.