Elhunyt Kapolyi László

82 éves korában elhunyt Kapolyi László volt ipari miniszter és MSZP-s képviselő, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt egykori elnöke.

Kapolyi László hosszan tartó súlyos betegség után halt meg. A bányamérnökből lett politikus és üzletember 1932-ben született Újpesten. Tanulmányai befejezése után a hatvanas években a Tatabányai Szénbányáknál dolgozott: először mint beosztott mérnök, majd mint főosztályvezető. Ebben az időben (1968-ban) lépett be az MSZMP-be is, állítása szerint azért, mert hitt az akkor bevezetett reformokban. A Szénbányákból került a Nehézipari Minisztériumba, ahol a miniszter-helyettesi kinevezés után 1983 és 1987 között Magyarország ipari minisztere volt.

Népszabadság

1989-ben Kapolyi megalapította a System Consulting Kft-t, amelynek először ügyvezető igazgatója volt, majd miután részvénytársaság lett belőle, igazgatótanácsi elnök lett. A cég az orosz államadósság lebontásán nagy bevételre tett szert: Oroszországban szenet vett, abból Ukrajnában termelt energiát, majd azt Magyarországnak adta el - írta róla az Index.

„Volt egy óriási vadászterületem, amit számomra a Tovarisi konyec!-cal (egy MDF-plakát felirata az 1990-es kampány idején) megteremtettek. Az első pillanattól nem értettem, hogy miért kell szembefordulni a szovjet piaccal. Elkezdtem menni azon ügyek után, melyekről feltételeztem, hogy piaci alapon is életképesek" - nyilatkozta 2004-ben a Magyar Narancsnak erről az időszakról.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.