Elhunyt Hutás Imre, egykori egészségügyi miniszter

Elhunyt Hutás Imre professzor, a Pulmonológiai Klinika egykori igazgató professzora, az orvostudományok doktora. A volt egészségügyi miniszter 89 éves volt – olvasható a semmelweis.hu portálon.

Még nyolcvannégy évesen is bejárt a Szent János Kórház területén lévő SOTE Pulmonológiai Klinikára, amelyet évtizedekig vezetett.

Hutás Imre évtizedeken keresztül a magyar tüdőgyógyászat egyik meghatározó alakja volt. Pályáját a Pulmonológiai Klinikán kezdte, később a János Kórház osztályvezető főorvosa, az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet főigazgató főorvosa (1970-78), majd egészségügyi miniszterhelyettes és miniszter (1978-87) volt. A Pulmonológiai Klinika tanszékvezető professzoraként 1987-1993 dolgozott.

Ezután professor emeritusként vett részt a német nyelvű oktatásban és a szakorvosképzésben. Közelebbi kutatási területét a légúti obstrukcióval járó betegségek patomechanizmusa képezte. Hozzájárult a korszerű légzésfunkciós diagnosztika elterjedéséhez, nagy szerepet játszott a hazai légzési intenzív osztályok megalapításában.

Tanítványai hozzá hasonlóan országos jelentőségű szaktekintélyekké váltak. Közleményeinek száma meghaladta a 250-et, számos könyv szerkesztője, társszerkesztője volt. Családja gyászában kegyelettel osztozva a Pulmonológiai Klinika dolgozói tisztelettel és hálával megőrzik Hutás Imre professzor emlékét – írja visszaemlékezésében Losonczy György egyetemi tanár, a Pulmonológiai Klinika igazgatója. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.