Elhalasztják a birodalmi sasos emlékmű felállítását

A kormány szerdai ülésén az a döntés született, hogy nem állítják fel március 19-én a német megszállás emlékművet a Szabadság téren – tudta meg a Népszabadság. Az indoklás: a szobor megosztó lenne a választások előtt.

Nem állítják fel március 19-én, a német megszállás 70. évfordulóján a Szabadság téren a megszállás áldozatainak emlékére tervezett szoborkompozíciót – tudta meg szerdav délután munkatársunk. A Népszabadsághoz eljutott információk szerint a szerdai kormányülésen született ez a döntés. Az indoklás szerint a körülmények és az előkészületek nem megfelelők. Egy másik indoklás pedig úgy hangzott, hogy „az emlékmű felállítása az április 6-i parlamenti választás előtt megosztó lenne”. Egy forrásunk ezt azzal egészítette ki: tartani lehet attól, hogy az emlékművet a szélsőjobboldali erők a kampányukban felhasználhatják, márpedig „a holokauszt nem lehet kampánytéma”. A május 25-i európai parlamenti választással viszont lezárul a kampány. A kiszivárgott hírek szerint a kormányülésen az is elhangzott, hogy az emlékművet legkésőbb 2014. május 31-ig fel kell állítani – ez az esti órákban a Magyar Közlönyben is megjelent.

Orbán Viktor miniszterelnök ma este vagy holnap minden bizonnyal levélben tájékoztatja a Mazsihisz elnökségét a kormánydöntésről. Várhatóan a miniszterelnök további tárgyalásoka javasol a zsidó szervezetekkel a holokauszt-emlékév megünnepléséről – tájékoztatták lapunkat.

A Veritas intézetet vezető Szakály Sándor főigazgató esetleges leváltásáról – ami szintén a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) követelése – nem volt szó, a kormánydöntés a Sorsok Háza Múzeum körüli vitákra sem tért ki – mondták munkatársunknak.

A napokban Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke, illetve kormányzati szereplők is elképzelhetőnek nevezték az emlékmű felállításának elhalasztását. Pröhle Gergely külügyi helyettes államtitkár azt a véleményt fogalmazta meg, hogy a szobor felállítása már „nehézkes lenne” már­cius 19-ig. Pálffy István KDNP-s politikus is úgy vélekedett, hogy politikai konszenzusra, társadalmi közmegegyezésre és szakmai békére kell jutniuk az érintett feleknek a megszállási emlékművel kapcsolatban, ezután lehet csak felállítani a szobrot. Balog Zoltán humánminiszter sem zárta ki a kormányülést megelőző napon, hogy változhat a kabinet álláspontja az ­ügyben.

Forrásaink azt is érzékeltették, hogy nagy volt a nemzetközi nyomás a kormányon, hiszen korábban a német nagykövetség jelezte diplomatikusan nemtetszését, Nagy Andor tel-avivi nagykövetet pedig bekérették a múlt héten az izraeli külügyminisztériumba, megszólalt Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete, a Zsidó Világkongresszus elnöke, Ronald S. Lauder pedig arra kérte Orbán Viktort: halasszák el „az ellentmondásos emlékmű felállítását, mert ha a kormány komolyan gondolja, hogy valamennyi áldozatnak emlékművet kíván állítani, akkor nem hagyhatja ki az egyeztetésből a zsidó közösséget sem, az ő véleményüket be kell építenie a tervekbe”.

Heisler András, a Mazsihisz elnöke lapunktól értesült a kormány döntéséről. Elmondta: szeretnék megvárni a hivatalos tájékoztatást, addig nem kíván nyilatkozni. Egyelőre azzal kapcsolatban sem foglalt állást, hogy ­lesz-e újabb rendkívüli közgyűlés, amelyen a bojkottról szóló korábbi döntés esetleges felülvizsgálatáról határozhatnának.

A megszállási emlékmű látványterve
A megszállási emlékmű látványterve
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.