galéria megtekintése

Újabb csapás az alapítványi iskolákra

Az írás a Népszabadság
2015. 02. 12. számában
jelent meg.


Ónody-Molnár Dóra
Népszabadság

Az utóbbi évek kapkodó törvénygyártásának egyik gyöngyszeme az a január 28-án megjelent végrehajtási rendelet, amely már a megjelenése napján hatályba is lépett, este 18 órától. Ez új feltételeket szabott a nem állami fenntartású intézmények számára ahhoz, hogy lehívhassák a központi támogatást – és erre mindössze két napot biztosítottak.

Két héttel e jogalkotási mélyrepülés után most újabb, alkotmányos aggályokat felvető jogszabállyal lehetetlenítik el az alapítványi fenntartásban működő szakképző iskolákat.

Az iskoláknak nem lesz pénzük egyes szakmák képzésére
Az iskoláknak nem lesz pénzük egyes szakmák képzésére
Reviczky Zsolt / Népszabadság

A szerda reggel megjelent Magyar Közlönyben kihirdették a tavaly nyár óta várt, a 2015-2016-os tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntésről szóló kormányrendeletet. A szabályozás előkészítésével a Nemzetgazdasági Minisztériumot bízta meg a kormány, a tárcánál Odrobina László főosztályvezető koordinálta a munkát egy titkos összetételű bizottság bevonásával, amely javaslatot tehetett az állam által támogatott szakmákra, illetve az intézményekre, ahol ezeket oktathatják.

 

Az iskolák azonban már tavaly szeptemberben elkezdték tervezni a következő tanévet, ősszel úgynevezett „iskolahívogatók" keretében a diákok nyílt órákon vehettek részt, és nekik február 13-ig, vagyis e hét péntekig a jelentkezési lapjaikat is le kell adniuk (ahol felvételiztetnek, ott már januárban lementek az írásbelik). A kormány tehát két nappal a beiskolázási határidő lejárta előtt jelentette meg a következő tanévet meghatározó szakmaszerkezeti döntést – éppen hat és fél hónappal a törvényi határidő lejárta után.

A helyzet sokak számára szinte megoldhatatlan. Hivatalos adatok híján megbecsülni is alig lehet, hány gyereket, pedagógust és iskolát érint a késlekedés. A tanintézményeknek ugyanis már decemberben meg kellett hirdetniük a férőhelyeiket, és most alkalmazkodhatnak a megváltozott helyzethez. Mit csináljanak például azok az iskolák, amelyek nem kaptak keretszámot a döntéssel, de már befogadták a tanulói jelentkezéseket?

Súlyosbítja a helyzetet az is, hogy az állami támogatásokat a szakképző iskola csak akkor kaphatja meg, ha az adott tanévre meghatározott keretszámot nem lépi túl. De mivel a diákszámot meghatározó szakmaszerkezeti döntés csak tegnap jelent meg, ezért a jogszabályoknak megfelelően eljáró iskolák decemberben úgy hirdették meg a férőhelyeiket, hogy nem ismerték az államilag biztosított keretszámokat, viszont az elmúlt hetekben már fogadhatták is a jelentkező diákokat.

Az iskolák többségét sokkolhatja a szerdán megjelent rendelet, hiszen ez alapján bizonyos szakmákra jelentkező tanulókat el kell majd tanácsolniuk, mert nem lesz pénzük a képzésre.

A kormány jobb esetben slendriánságból, rosszabb esetben szándékosan tönk szélére küldi a nem állami fenntartású szakképző iskolákat: hagyta, hogy beiskolázzanak, majd – az utólagosan megjelentetett kormányrendeletre hivatkozva – nem adja meg a támogatást a beinduló képzésekhez.

A minisztériumok válasza: van másik iskola

Az illetékes Nemzetgazdasági Minisztérium azt írja lapunk megkeresésére, hogy a szakmaszerkezeti döntésből látható „képzési irányok, keretszámok a társadalmi egyeztetés keretében már tavaly szeptemberben ismertté váltak".

A tárca szerint a keretszámok kis mértékben változtak, és megyei összesítésben lényegében a korábbiaknál kedvezőbb irányba módosultak az egyeztetést követően.

- Azon szakképző intézmények, amelyek a társadalmi egyeztetésen megismert tervezettől eltérő mértékben fogadták a tanulói jelentkezéseket meggondolatlanul jártak el, és keretszám hiányában nem vehetik fel a tanulókat. Az érintett tanulók képzése azonban más szakképző intézményekben megvalósulhat, így a tanulók nem kerülnek hátrányos helyzetbe. Amennyiben egy tanuló olyan szakképző iskolába jelentkezett, amely nem kapott keretszámot, úgy a felvételi eljárás keretében kitöltött Tanulói Adatlapon szereplő következő iskolába nyerhet automatikusan felvételt. A felvételi vizsgák eredményei, tapasztalatai vagy egyéb információ alapján a tanulóknak lehetőségük van eredeti továbbtanulási szándékuk megváltoztatására is. Ilyenkor módosító Tanulói adatlapot kell kitölteni és postázni a Felvételi Központba. A módosításra az általános iskolában van lehetőség 2015. március 16-án és 17-én – áll a válaszban.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt ígérte: átmeneti szabályozással fogja megteremteni, hogy a szakmaszerkezeti döntésnek megfelelően zavartalanul folytatódhasson a felvételi eljárás.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.