Vége a pénzosztásnak a Hunger Kingben

„Nincs több pénz. Elfogyott" – szabadkozik angolul egy fekete hajú, fiatal férfi a Hunger King álgyorsétteremben. Másvalaki azt állítja, hogy botrányos jelenetek kísérték a politikai fricskának szánt, de nagyon is valóságos pénzosztást.

Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Az Opera mellett, a Hajós utcában június 11-én nyílt meg a Hunger King, az Éhség Király. A bejáratnál nyíl mutatta, melyik sorba álljanak a szegények, melyikbe a gazdagok. A középen futó vörös szőnyegen a művész, Jani Leinonen vonult be. A kiállításnak is helyet adó teremben vonósnégyes zenélt, hajléktalanok pezsgőztek. A polgárpukkasztó akcióval a finn művész a magyar kormány szegényeket és hajléktalanokat sújtó intézkedései ellen tiltakozott.

A performansz és a kiállítás pénzosztással is együtt járt. Eredetileg úgy volt, hogy a megnyitó napján ötven, majd három héten keresztül húsz-húsz sorban álló burgeres dobozokban 3400 forintot kap – ami a minimálbér egy napra jutó összegének felel meg. „Aztán kitört a balhé" – meséli egy szemtanú, aki maga is pénzért állt sorba a Hunger Kingnél. Megjelent egy erősen ittasnak tűnő, agresszíven viselkedő csoport. Az operaház oldalába vizeltek, ordibáltak, kötözködtek. A szemtanú elmondása szerint a szervezők ezek után bejelentették: ennyi volt.

„Nem a közjáték miatt maradt abba a pénzosztás, hanem azért, mert tényleg elfogyott a pénz" – erősít rá Bogdán Lilla projektvezető arra a változatra, amelyet a fekete hajú férfitől hallottunk a helyszínen. A finn művész nem számított ekkora érdeklődésre. A megnyitó napján – folytatja a projektvezető – még tartani tudták magukat a tervhez, és ötvenszer 3400 forintot adtak át a jelentkezőknek. Később napról napra egyre többen jöttek, előfordult, hogy hetvenen álltak sorba.

A művésszel leültek megbeszélni, mi legyen. Jani Leinonen úgy döntött, hogy senkit sem enged üres kézzel elmenni. A pénzosztás így alig több mint egy hét után véget ért. A kiállítás azonban – mondja Bogdán Lilla – még július 6-ig megtekinthető a Hajós utca 12.-ben.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.