Elfogták egy Portik Tamás érdekeltségébe tartozó cég vezetőjét

A Népszabadság értesülése szerint kedden az egyik német repülőtéren elfogták Holman Endrét, a ’90-es években az olajügyeiről elhíresült Energol Rt. egyik egykori igazgatójának, Portik Tamásnak érdekeltségébe tartozónak vélt Generálmédia cégcsoport egyik tulajdonosát és vezetőjét.

Holman egy Szingapúrból Németországba tartó gépről „vették le” a helyi hatóságok magyar elfogató parancs alapján. Idehaza a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) távolétében költségvetési csalás és magánokirat-hamisítás gyanújával indított ellene eljárást még 2013 májusában. A nyomozás kezdetén Hódmezővásárhelyen tartott látványos kommandós-akció idején azonban Holman Endre a külföldön tartózkodott.

Miként arról korábban lapunk is beszámolt, szemtanúk szerint közel ugyanannyi, ha nem több kommandós támogatásával csapott le az NNI a Generál Média hódmezőváráshelyi irodájára, mint a cég papíron nem kimutatható tényleges tulajdonosának tartott Portik Tamást elfogták egy évvel korábban.

Máig találgatás tárgya, hogy a nagyfokú erődemonstráció kinek szólt. Egyes vélemények szerint a Generál Média „Portik-érdekeltség” státusza miatt volt az egész. Mások szerint viszont a Generál Médiával és ez által közvetve Portikkal is üzleti kapcsolatba  keveredett magas szintű politikai kapcsolatokkal is bíró helyi gazdasági potentátoknak szólt az üzenet: itt a vége, és „senki nem menthet meg benneteket”.

Tavaly, a májusi akcióban a rendőrség három embert vett őrizetbe, köztük a tegnap Németországban elfogott Holman Endre testvérét, Jánost. A rendőrség akkor és az óta sem erősítette meg, de nem is cáfoltak, hogy a rajtaütés része a 2012 nyarán több, 14-16 évvel ezelőtti megoldatlan gyilkossággal összefüggésben letartóztatott Portik Tamás elleni nyomozásnak.

Mindemellett már akkor sem volt kizárható, s az óta mind valószínűbbnek tűnik, hogy az ügy egy közönséges csalás, amely egy a Generál Médiának átadott hódmezővásárhelyi iskola felújításával van összefüggésben, amelyért a cég internetes hirdetéssel fizetett. Az iskolát végül nem újították fel, viszont hivatalosan meg nem erősített sajtóértesülések szerint jelzáloggal terhelték meg.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.