galéria megtekintése

Elfogadták a reklámadót

4 komment


Bednárik Imre
NOL

Az utolsó pillanatban még elfogadtak egy módosítást, amivel a TV2-t mentesítik egyelőre nem ismert mértékben az adófizetés alól.

A parlament szerdán elfogadta a reklámadót. Az Országgyűlés a rendkívüli eljárásban, két nap alatt keresztülvitt jogszabályt 144 igen szavazattal 30 ellenében, tartózkodás nélkül szavazta meg.

Orbán Viktor és a szavazata
Orbán Viktor és a szavazata
Kurucz Árpád / Népszabadság

A törvény rendkívüli terhet ró a a teljes médiaszektorra. A reklámadónak öt adókulcsa van: egy százalék az adó fél- és ötmilliárd forint adóalap között, tíz százalék az öt- és tízmilliárd forint közti részre, húsz százalék a tíz- és 15 milliárd forint közti sávban, 30 százalék a 15-20 milliárd forint közti és 40 százalék a húsz milliárdon felüli rész után. Az adó a legkisebb cégeket békén hagyja, félmilliárd forint nettó árbevétel alatt nem kell megfizetni.

 

Az adót a kapcsolt vállalkozásoknak úgy kell megállapítaniuk, hogy a bevételüket össze kell adni, majd ez alapján kell kiszámolni a fizetnivalót. A vállalkozások között a fizetendő adót az árbevétel eloszlása alapján kell szétdobni – vagyis ebben az esetben a félmilliárd forint alatti csoporttagnak is lesz fizetnivalója, a nulla kulcs itt nem játszik.

Egy kedden benyújtott kormánypárti módosító javaslat alapján kedvezményt kapnak a veszteséges médiavállalkozások. Számukra az idén kezdődő adóév adóalapját mérsékli a társasági adóban és a személyi jövedelemadóban a korábbi években elhatárolt veszteség ötven százaléka. Ez a módosítás leginkább a TV2-nek kedvez, amely a mérlegadatok szerint 2013-ban 10,8 milliárdos veszteséget termelt. Ezért a módosító indítvány rögtön meg is kapta a lex-TV2 minősítést. Hogy pontosan mennyivel csökken a módosítás hatására a TV2 adóalapja, azt még nem lehet tudni, mert a társasági vagy a személyi jövedelemadó miatt keletkezett elhatárolt veszteség mértéke nem derül ki a mérlegből vagy az eredménykimutatásból.

Kurucz Árpád / Népszabadság

A TV2 több szálon kötődik a mostani kormánypárthoz: a Magyar Narancs már 2011-ben írt Simon Zsolt vezérigazgató fideszes kötődéseiről, és piaci berkekben azt sem tartják véletlennek, hogy Simon idején a Hír TV-től leigazolt Pindroch Ferencet tették meg hírpolitikai tanácsadóvá.

Simon Zsolt és a tévé gazdasági igazgatója tavaly kivásárolta a csatornát a ProSiebenSat1-tól. Az állami hirdetések mindeközben egyre nagyobb arányban jelennek meg a TV2-nél. A Mérték médiaelemző csoport tavasszal közzétett tanulmánya szerint míg 2008-ban az RTL részesedése a tévés állami reklámbevételekből 42 százalékos volt, a TV2-é pedig 27 százalék, ez az arány 2012-re megfordult: RTL-é 17,6 százalék, TV2-é 50 százalék. Történt ez annak ellenére, hogy az RTL nézettsége jobb volt.

Az igazi fordulat azonban 2013-ban történt. A tanulmány szerint a 2010-es kormányváltás óta a legtöbb állami közbeszerzést megnyerő ügynökség, az IMG a következőképpen vásárolt reklámidőt a két nagy tévénél: a felvásárolt percek 86 százaléka jutott a TV2-re, és mindössze 14 százaléka az RTL-re. Idén januárban pedig tovább torzult az arány: 96:4-re.

Kurucz Árpád / Népszabadság

A reklámadó legnagyobb befizetője az RTL Klub lesz, a tavalyi bevételeit figyelembe véve a vezető kereskedelmi tévé idén hozzávetőleg 4,5 milliárd forint különadót fizethet. A Sanoma és a Hír TV is 400 millió forint fölötti különadóval számolhat, de szinte minden nagyobb médiumot érzékenyen érint az új adónem.

Múlt héten több mint hatvan médium közös akcióban tiltakozott a reklámadó ellen. A Magyar Reklámszövetség felhívására eddig példa nélküli módon mozdult meg az egész kommunikációs ipar. Csütörtökön és pénteken a televíziós csatornák elsötétítéssel, a rádiók a tiltakozás szövegének beolvasásával, a nyomtatott sajtó fehér lappal, az online felületek szintén elsötétítéssel fejezték ki tiltakozásukat. Az akcióban részt vettek a Fideszhez közeli médiumok is, köztük a Hír TV és a Magyar Nemzet.

Kormánypárti forrásaink szerint Orbán Viktor miniszterelnök döntése volt a reklámadó bevezetése és annak időzítése is, a döntés előtt a kormány részéről minden valószínűség szerint nem egyeztettek a Simicska–Nyerges-médiabirodalom képviselőivel sem. A Kreatív online számításai szerint a Simicska–Nyerges–Liszkay–Fonyó-médiabirodalom 2013-ban 40 milliárdos forgalommal 8,2 milliárdos nyereséget tudhat maga mögött. - A reklámadó egyszerűen csak része Orbán Viktor szabadságharcának és az oligarcháktól való függetlenségi törekvéseinek – fogalmaztak informátoraink. A Fidesz egyik magas rangú politikusa pedig azt mondta: meg kell mutatni, hogy ki is az úr a háznál.

A parlamenti szavazás előtti vitában L. Simon László, a javaslat benyújtója azt mondta: a reklámadó az igazságos közteherviselés része lesz. Szerinte az nem csorbítja a sajtószabadságot, a kormány iránt leginkább kritikus médiumok nem is fognak reklámadót fizetni. Szerinte a reklámadóból befolyó 8-10 milliárdos költségvetési pluszbevételt a kormány alapvetően oktatási célokra fordítja majd, hozzátéve: néhány médium olyan pusztítást végez az ifjúság körében, amit nem árt ellensúlyozni.

Kurucz Árpád / Népszabadság

A kormány részéről egy rövid felszólalásban Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter támogatásáról biztosította a javaslatot. Az MSZP viszont a sajtószabadság egyértelmű megsértésnek nevezte a reklámadót. Kunhalmi Ágnes szerint a különadó miatt több médium meg fog szűnni, de talpon maradhatnak azok az orgánumok, amelyeknél a kormány elhelyezi az állami hirdetéseket.

A szintén szocialista Burány Sándor szerint a Fidesz valódi célja a reklámadóval, hogy korlátozzák mindazon orgánumok körét, amelyek nem a kormány által preferált híreket jeleníti meg. A politikus felhívta a figyelmet, hogy mindeközben elvették a Klubrádió utolsó vidéki frekvenciáját, valamint kirúgták az Origo főszerkesztőjét, Burány szerint azért, mert meg merte szellőztetni, hogy Lázár János államtitkár mennyiért utazott külföldre.

Schiffer András (LMP) szerint a TV2-nek kedvező módosítás benyújtásával a kormánypártok beleavatkoznak a két nagy kereskedelmi adó versenyébe. Mint mondta, azzal nem lenne baj, ha ugyanaz a mérték lenne, de elfogadhatatlan, hogy a Fidesz kijelöli a számára kedves vállalkozásokat.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.