A per, amelyben nyolc ember perli az államot, januárban kezdődött, a lakóhelyük mellett üzemelő gyár évtizedeken át szennyezte a levegőt azbeszttel, amelytől ők rákosak lettek. Először 20 millió forintot szerettek volna fejenként az államtól – peren kívül. Ám nem sikerült megállapodni, az állam szóba sem állt velük – így az összeg később felment ötvenre, de van, akinél százmillióra.
A nyolc betegből mostanra hárman meghaltak – az ő ügyüket a családjuk viszi tovább.
A tanuk elmondták: kezdetben papírzsákokban érkezett az azbeszt a gyárba, ezeket a munkások maguk hasították fel és szórták tartalmukat a gépekbe. Később az azbeszt alapanyag papírzsákjait műanyagokra cserélték, de a technológia egy ideig még maradt, míg nem vizes alapú földolgozásra váltottak. Azaz a zsákokra vizet engedtek és magát a csomagoló anyagot is beledolgozták a végtermékekbe. Az így elkészült csövek végét viszont továbbra is kézzel munkálták meg, amely során szintén kerülhetett azbeszt a levegőbe. Az ügyvédnő szerint volt tanú, aki azt mondta: az így szállított azbeszt-por már nem volt veszélyes, hiszen csak végterméket, selejtet vittek talicskával az udvar közepén álló gyűjtő-helyre.
A bíróságon meghallgatott egykori gyárvezetők a tanú vallomásaik alapján abban sem értettek egyet, hogy nyáron nyitva voltak-e a gyár ablakai, ajtajai, vagy sem. Volt aki egyértelműen azt állította, hogy szinte állandóan nyitott ajtók-ablakok mellett dolgoztak, mert az üzemben elviselhetetlen volt a hőség, más meg azt állította: ablak sem volt a gyárépületén.
Hasonlóan zavaros volt az emlékezetük arról is, hogy volt-e védőruha, és azt hogyan tisztították? Egyes tanuk szerint mindenki hazavitte kimosni, más meg azt mondta: a gyáron belül létesített mosodában tisztították azokat.
Kiderült az is, hogy a gyártás során keletkező azbesztes-iszapot a Selypi-tóba és a Zagyva patak medrébe engedték. Igyártó Gyöngyi ügyvéd szerint ez új információ. A per során eddig az nem került szóba, hogy szennyezett iszapot is engedtek az élő vizekbe. A helyiek is élénken emlékeztek arra, gyakran előfordult, hogy a patak vize tinta kékre változott. A szennyvíz-iszapból, ha szárazabb időben a meder kiszáradt, az azbeszt-szemcséket nagyon messze elviheti a szél. Az is elhangzott, hogy a gyártás közben keletkező hulladékot a közelben, a Petőfibányai meddőhányókban helyezték el, azaz nemcsak a gyár területe, de a környék is erősen szennyezett lehet.
A tanuk szerint a gyár folyamatosan költött a környezetvédelmi beruházásokra, portalanítókkal igyekezett védeni munkásai egészségét. Igyártó Gyöngyi hozzátette: a bíróság január közepén az egyik beteg ügyében a kirendelt orvos-szakértő felmutatott egy grafikont arról, hogy a magyarországi mesothelióma (mellhártya-daganatos) „fertőzöttség” két gócból a Zagyvaszántó-Lőrinci térségből és Nyergesújfaluból ered. Az azbeszt-ügy ugyanis egy másik vonalon is fut, mivel nemcsak a selypi gyár környékén élők, hanem a nyergesújfalui gyár vonzáskörzetéből is vannak olyan betegek, akik sosem dolgoztak az Eternit-gyárban és mégis a halálos kórral küzdenek. A nyergesújfalui Eternit-gyárat illetően pedig semmilyen vizsgálódás nem volt.
Dzürkezónák
A Nemzeti Rákregiszter adatai szerint az országban mezoteliómát (mellhártyadaganatot) nagy számban kizárólag Heves megyében (Lőrinci, Selyp, Petőfibánya és Zagyvaszántó térségében), Komárom-Esztergom megyében (a szintén azbesztfeldolgozó üzemet működtető Nyergesújfalu környékén), illetve Budapesten (a volt Láng Gépgyár és más, azbesztet felhasználó üzemek környezetében) diagnosztizálnak.
A fentiek alapján hozzávetőleg 98 000:1 az esélye annak, hogy valaki mezoteliómás legyen Magyarországon. Ehhez képest a selypi gyár környékén élő mintegy 15 ezer fős népességben kimagaslóan magas a megbetegedések aránya. (Hargitai Miklós)
