galéria megtekintése

Életszerű karakterek az előítéletek ellenében

0 komment

T. S.

A sztereotípiák, elsősorban a nőkkel kapcsolatos sztereotípiák legyőzésére hívta fel a figyelmet a Telenor, s ehhez a nemzetközi nőnap alkalmából egy különleges mobiltechnológiai megoldást hívott segítségül. Olyat, amely könnyen az okostelefont használók napjainak részévé válhat.

A kiindulási alapot az adta, hogy e-mailben, chaten és a közösségi oldalakon egyre többet kommunikálunk okostelefonunkon, ám erre egyre kevesebb időt szeretnénk szánni. Ebben nyújtanak segítséget a hangulatjelek, az emojik, amelyeket – mivel sokszor kifejezőbbek bármely hosszasan megfogalmazott és bepötyögött mondatnál – különös előszeretettel használ a fiatal korosztály. A Telenor és partnere, a Young & Rubicam ugyanakkor felfigyelt arra, hogy a rendelkezésre álló emojik egyoldalúan ábrázolják a nemi szerepeket. A férfi ezeken tűzoltó, rendőr vagy sportoló, míg a női karakterek a hajukkal vagy a körmükkel foglalkoznak, vagy éppen nyuszijelmezes táncosként jelennek meg.

Ezen kívánt változtatni a távközlési szolgáltató vállalat, amikor nőnap alkalmából ingyenesen elérhető hangulatjelkészletet tett elérhetővé See Myself elnevezéssel. A speciális hangulatjeleken a női karakterek életszerűen jelennek meg, sokszínűen,­ úgy, ahogy a mindennapokban láthatjuk őket, vezetőkként, erős, magabiztos, igazi egyéniségekként, hiszen minden lányból lehet mérnök, programozó, építész, sportoló, súlyemelő, búvár, képzőművész, űrhajós vagy épp csillagász.

 

Az alkalmazás telepítésével közel száz ikonnal bővül az okostelefonok hangulatjelkészlete, amely a készítők reményei szerint hozzájárulhat ahhoz, hogy közelebb kerüljön a valósághoz a gyakran kizárólag hangulatjelekkel kommunikáló fiatalok önmagukról és egymásról kialakított képe. A See Myself alkalmazásban a ritkaságszámba menő szakmák mellett természetesen szerepelnek klasszikus női szerepek, például gyermekükkel együtt ábrázolt nőalakok is.

A hangulatjelek életre is keltek egy budapesti flashmobon. Az utcai figyelemfelkeltő akciót kerekasztal-beszélgetés követte, ahol a résztvevők, D. Tóth Kriszta író, újságíró, UNICEF-nagykövet, Kormos Anett stand-up előadó, blogger, dr. Gyurkó Szilvia gyermekjogász, aktivista és Banovic Aleksandra, a Telenor digitális szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese a mindmáig élő női-férfi sztereotípiákról, a klasszikus szerepek átrendeződéséről beszélgettek. Az eszmecserén sok szó esett arról is, hogy milyen helyet tölt be a telekommunikációs technológia a fiatalok életében, és hogyan formálja a tizenéves korosztály ízlését, énképét.

Ingyenes emojik

A See Myself alkalmazás béta változata androidos okostelefonokra a Google Playen már elérhető, az alkalmazás további frissítései várhatóak. Az iPhone-felhasználóknak sem kell sokat várni, az alkalmazás rövid időn belül App Store-ból is letölthető lesz.

A cikk a Népszabadság Jótett-oldalán jelent meg. Az oldal támogatója a Telenor.  

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.