Az ügyészség fokozatosan felőrölte a Cozma-ügy védőügyvédjeit

Ítéletet hirdetnek ma első fokon a Cozma-gyilkosság perében. Komoly meglepetést okozna, ha a Veszprém Megyei Bíróság életfogytiglannál enyhébb büntetést szabna ki Raffael Sándorra és Németh Győzőre, a Cozma-ügy két fő vádlottjára. Pedig a tárgyalás befejező szakaszáig erre esély sem volt, hiszen a vádhatóság a hét vádlott közül hármat – Raffael Sándort, Németh Győzőt és Sztojka Ivánt – eredetileg társtettesként elkövetett emberölés és életveszélyt okozó testi sértés miatt kívánt felelősségre vonni.

 E bűncselekmények miatt legfeljebb határozott idejű szabadságvesztést lehet kiszabni. Az utolsó pillanatban azonban a Veszprém Megyei Főügyészség módosította az indítványát: Raffaelt, Némethet és Sztojkát társtettesként több emberen elkövetett emberölés kísérletével vádolták meg. Így az ügyész a vádbeszédében Raffaelre és Némethre életfogytig tartó szabadságvesztést kért.

A vádmódosítás nem volt váratlan, a tavaly szeptemberben indult per során az ügyészség által előterjesztett bizonyítékok szép lassan felőrölték a védelem állásait. A vádhatóság szerint 2009. február 8-án hajnalban a veszprémi Patrióta lokál előtt a nyílt utcán Raffael Sándor szúrta le Marian Cozmát, azt megelőzően a bár pinceszintjén lévő diszkóban kitört verekedés során szintén ő döfte vesén a román kézilabdást. A gyilkosság pillanatában Raffael mellett Németh Győző és Sztojka Iván is közrefogta az áldozatot. Az utcai verekedés során Németh szúrta vesén a horvát Ivan Pesicset, valamint ő rúgta fejbe az éppen Cozma fölé hajoló szerb Zsarko Sesumot. A bűntény számos mozzanata csak a bírósági tárgyaláson vált ismertté. A védelem elsősorban arra építette a taktikáját, hogy a több száz meghallgatott tanú közül senki sem látta a végzetes késszúrást. A tárgyalóteremben azonban kiderült, hogy a vádlottak terhelő vallomásokat tettek egymásra. Így például többen is azt állították, menekülés közben Raffael a társai előtt bevallotta, hogy „használta a kését”, illetve „megszúrta a magas, csíkos pólóst”, azaz Marian Cozmát. A negyedrendű vádlott, Pál Gábor szerint szintén a menekülés során az autóban Raffael elővett egy véres kést, amit Németh Győző letörölt, majd kihajított az ablakon.

A védelem taktikájának másik fontos eleme volt, hogy a vádlottak kizárólag a lokál pincéjében kitört verekedésben vettek részt, ám az utcai késeléshez nem volt semmi közük. A tárgyalás során bemutatott – a lokál ipari kamerái által rögzített – videofelvételek azonban azt bizonyították, hogy a vádlottak a megtámadott kézilabdásokkal szinte egy időben mentek ki a pincéből az utcára. A vérző fejű Raffael közvetlenül Cozma után hagyta el a tánctermet.

A szakértői vélemények döntő többsége alaposan megtámogatta az ügyészség álláspontját. Így például Raffael pólóján – amit a gyilkosság éjszakáján viselt – Marian Cozma vérét azonosították. A nyomszakértő pedig azt közölte, hogy a pólón talált tűfejnyi vérfoltok fröccsenéstől és nem a vér elkenődésétől vagy lefolyásától keletkeztek, márpedig „a vérfröccsenés szúróeszköz kihúzása után keletkezik”.

Nyilván nem véletlen, hogy épp a perdöntő szakértői vélemények ismertetése előtt Raffael Sándor vallomásra jelentkezett a bírónál, majd bejelentette, hogy a bűntény éjszakáján mégiscsak használta a kését. Ezzel feladta korábbi védekezésének legfontosabb elemét, hiszen következetesen állította, hogy azon az éjszakán nem is volt nála kés, csak verekedett a kézilabdásokkal. Raffael nem nevezte meg, hogy kit szúrt le, de a bíró kérdésére azt mondta, az áldozat akár Marian Cozma is lehetett. Az eljárás végére megtört Németh Győző is, aki szintén beismerte, hogy a bűntény éjszakáján nála is volt kés, amit az utcai verekedés során előrántott a jobb zsebéből, és megszúrt vele egy „magas, fekete ruhás srácot” (Pesicset). A tárgyalás utolsó szakaszában a vádlottak a védekezésüket már arra építették, hogy önvédelemből, „halálfélelmükben” használták a késeiket.

Határozott időtartamú, 15–20 év közötti szabadságvesztésre számíthat Sztojka Iván, aki a bűntény éjszakáján nem használt kést, védői szerint pedig jelen sem volt Cozma meggyilkolásánál. Tény, hogy Raffael és Németh szerint Sztojka nem volt benne a végzetes verekedésben, ám a legfontosabb tanúk felismerték őt Raffael és Németh oldalán. Sztojka a per során egyre labilisabbá vált, a vádbeszéd alatt összeomlott, és botrányt okozott a tárgyalóteremben.

Az ügyészség egyébként nem a vádlottak beismerő vallomásai miatt súlyosbított a korábbi vádindítványán, hanem annak az orvos szakértői véleménynek a hatására, amely szerint Ivan Pesics sérülése olyan súlyos volt, hogy beavatkozás nélkül fél órán belül meghalt volna. Mivel ez a szakvélemény már a vádemelés pillanatában ismert volt, feltételezhető, hogy az ügyészség taktikai okokból késleltette a vádmódosítást, így ugyanis a védelemnek alig maradt ideje a reagálásra. A vádlottaknak egyébként nemcsak a Patrióta lokálban történtek miatt kell felelniük, de kitartottság, közokirat-hamisítás és garázdaság miatt is. Ezzel kapcsolatban a tárgyaláson egyebek mellett elhangzott az is, hogy Raffael és Németh Svájcból és Hollandiából rendszeresen kapott pénzküldeményeket, nőismerőseik összesen több tízezer euróval „támogatták” őket. Súlyosbító körülményként veheti számításba a bíróság azt a tényt, hogy Raffael és Németh is büntetett előéletű: évekkel ezelőtt betöréses lopásokért Münchenben mindkettejüket 2 év 8 hónapi börtönre ítélték, majd 2005 novemberében kitoloncolták őket Németországból.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.