Göncz Árpád és Václav Havel életútja drámai és felemelő párhuzamokat egyaránt tartalmaz. Mindkettőjüket másként gondolkodásuk, bátor ellenállásuk miatt börtönbe vetette a letűnt rezsim, de egyikük sem adta be a derekát, még irodalmi pályafutásukat sem tudták derékba törni – mondta lapunknak a 94 éves korában kedden elhunyt egykori magyar államfőről Alexandr Vondra cseh politikus, Havel egykori külpolitikai tanácsadója. Vondra arról beszélt, „nagy igazságtételnek” tartja, hogy a rendszerváltás utáni első államfőkké őket választották hazájukban. „Máig emlékszem az 1990-ben lezajlott pozsonyi, olykor bizony még kaotikus rendezvényre, amelyen a két rokon lélek az értelmiségiek morális felelősségéről, a közép-európai népek és nemzetek sorsközösségéről beszélt. E hitvallás alapján jutottak el egy évvel később a cseh, magyar és lengyel közös történelmi emléket őrző Visegrádra, ahol megalapozták a három, majd pedig a négy tagország politikai, gazdasági, nem utolsósorban pedig kulturális együttműködését. Drámaíróként, értelmiségiként leginkább a pesti kisvendéglőkben, prágai és magyarországi baráti körben tudtak jóízűeket társalogni, eszmét cserélni a világ kis és nagy dolgairól. Államfőkként is megőrizték intellektuális felülnézetüket, távlatos gondolkodásukat, egész életükben vallott értékrendjüket. Elsősorban e nemes tulajdonságaik miatt él Václav Havel és Göncz Árpád is a cseh és a magyar nép, de valamennyi közép-európai és más demokrata szívében” – nyilatkozta a cseh politikus.

Méltatta Göncz alakját Rudolf Chmel irodalomtörténész, pozsonyi parlamenti képviselő, Csehszlovákia utolsó budapesti nagykövete is. Szerinte Göncz Árpád „az utánozhatatlan sors embere” volt, aki életében megtestesítette a lehető legjobbat a múlt század második felének mozgalmas magyar történelmében, amelyet az 1956 után az embertelen börtönben, a rendszerváltást követően pedig az államfői bársonyszékben élt meg. Éppen az utóbbi tisztségében mutatta meg államférfiúi tulajdonságait. Főleg ezeknek és bölcsességének köszönhetően népszerű volt akkor is, amikor nézeteivel nem ritkán kisebbségben maradt. Magyarokat kötött össze az anyaországban, annak határain kívül, miként Magyarországot is a szomszéd nemzetekkel és a világgal. Személyisége a tisztességes, erkölcsös politizálás garanciáját jelentette. Büszke európainak vallotta magát. Emberi léptéket minden körülmények között megőrző entellektüel és államférfiú volt, aki a magyaroknak, de nekünk, szlovákoknak is hiányozni fog. Nekem különösképpen, hiszen négy évtizedes őszinte kapcsolat, igaz barátság fűzött hozzá” – emlékezett Chmel a néhai magyar államfőre.