Éles jogvita az ügyészség és a törvényszék között a Quaestor-ügyben

A Fővárosi Főügyészségnek nem áll módjában teljesíteni a Quaestor-ügyben a Fővárosi Törvényszék által kért hiánypótlását, mert azt sem a büntetőeljárási törvény, sem a bírósági gyakorlat alapján nem lehet végrehajtani – közölte a fővárosi főügyész.

A Quaestor-ügyben pénteken megtartott úgynevezett előkészítő ülésén hívta fel a Fővárosi Törvényszék a Fővárosi Főügyészséget a vádirat hiányosságainak pótlására a Tarsoly Csaba és társai ellen bűnszervezetben elkövetett sikkasztás, csalás és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben.

A vádirat hiányosan tartalmazza a bizonyítási eszközök megjelölését, valamint azt, hogy azok mely cselekmény bizonyítására szolgálnak – olvasható a törvényszék közleményében. A törvényszék tudatta azt is, hogy a hiánypótlásra hatvan napot adott a főügyészségnek. A bíróság csak a vádirat hiányosságainak pótlását követően tudja kitűzni a tárgyalást, megkezdeni a bizonyítási eljárást és meghatározni annak menetét.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész szerint a bíróság a pénteki ülésén valójában azt kérte számon az ügyészségtől, hogy a vádiratban azt nem jelölte meg, hogy az összes – több mint hatmillió fájl – elektronikus bizonyíték esetén az adatok pontosan mely tény bizonyítására szolgálnak.

Erre azonban törvényesen "nem is kerülhetett volna sor", ugyanis – mint kiemelte – a vonatkozó törvényi rendelkezések 2014. január 1-jétől megváltoztak. Ezt megelőzően a vádirat kötelező kellékeként a bizonyítási eszközök mellett azt is meg kellett jelölni, hogy mely tény bizonyítására szolgálnak. A törvényhely módosítását követően viszont 2014. január 1-jétől a vádiratnak kizárólag a bizonyítási eszközök megjelölését kell tartalmaznia, valamint azt, hogy azok mely cselekmény vagy részcselekmény bizonyítására szolgálnak. 

A Fővárosi Főügyészség ennek kapcsán hivatkozott a Fővárosi Ítélőtábla egy másik, korábbi ügyben hozott döntésére is, mely szintén azt támasztja alá  az "ügyésznek nincs olyan törvényben előírt kötelezettsége, amely azt írná elő, hogy a bizonyítékokat a bizonyítandó tényekhez társítva kell a vádiratban megjelölnie". 

Ibolya Tibor kiemelte továbbá, hogy a 132 ezer oldal terjedelmű nyomozati irat, valamint a több mint 1500 oldal vádirat esetén a rendelkezésre álló hatmillió elektronikus adatot is jelentősen meghaladó mennyiségű adatra – a Fővárosi Törvényszék elvárásainak megfelelő – "egyenként történő hivatkozás a vádirat tartalmi egyensúlyának felborulását is eredményezné."

A Quaestor-ügy vádirata február 5-én érkezett a Fővárosi Törvényszékre. A vádirat szerint az elkövetési érték mintegy 77 milliárd forint. A vádirat 5 vádpontban 5458 rendbeli csalást és sikkasztást ró a vádlottak terhére. A Tarsoly Csabát érintő cselekmények száma 753 rendbeli. Az ügyészség az 50 millió forintnál nagyobb kárt szenvedett 232 befektető sérelmére emelt vádat csalás miatt, az ügy sértettjeinek száma összesen csaknem 32 ezer. Egy hónapja a törvényszék azt közölte, hogy várhatóan májusban kezdődik a Quaestor-ügy büntetőpere.

Tarsoly Csaba, a Quaestor elnöke előzetes letartóztatásban van, feleségét az idén március végén házi őrizetbe helyezték.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.