Elérik a 300 milliárdos álomhatárt

A Népszabadság számítása szerint az idén eléri a 300 milliárd forintot a sportszervezeteknek a taorendszeren keresztül kifizetett közvetett állami támogatás összege. Eddig összesen 286,2 milliárd forintról adtak ki támogatási igazolást. Az egyeduralkodó továbbra is a 11,1 milliárdot gyűjtő, Orbán Viktor alapította, Mészáros Lőrinc vezette felcsúti akadémia. Egy támogatási rendszer a politika szolgálatában.
Lapunk a sportszövetségektől kért adatok alapján arra jutott, az idén eléri a 300 milliárd forintot a látványsportokra (futball, jégkorong, kézilabda, kosárlabda, vízilabda) költött közvetett állami támogatás összege. A Népszabadság gyűjtése szerint a program 2011-es indulása óta összesen 286,2 milliárd forintnyi támogatási igazolást adtak ki. Ezt a dokumentumot akkor állítják ki, amikor az egyesület megegyezik egy céggel arról, mennyi pénzzel támogatja sportfejlesztési programját, azaz hány forintot utal át a klubnak az államkassza helyett, ahová társasági adóként fizette volna be az összeget. A háromszázmilliárdos álomhatár áttörése lényegében biztos: a Nemzetgazdasági Minisztérium 64 és 69 milliárd forint közé teszi a 2016-ban e célra fordítandó összeget.

A rendszer uralkodója a felcsúti futballakadémia, amely 11,1 milliárd forintot hívott le eddig. Beszédes a tiszakécskei futballklub története is, amely megkétszázszorozta taobevételét a Simicska–Orbán-háború kitörése óta. A Közgép ugyanis kegyvesztett lett, míg a tiszakécskei székhelyű Duna Aszfalt megrendelései egymást követik. A Seszták Miklós miniszterhez köthető Kisvárda is fantasztikus pályát fut be: tavaly 1,2 milliárd forint támogatást gyűjtött.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.