Elemzők: Bajnai a legnagyobb vesztese a baloldali megállapodásnak

Az MSZP, a DK és az Együtt-PM választási egyezsége önmagában nem jelent megoldást a baloldal problémáira, sőt akár más pártok felé is terelheti a bizonytalan szavazókat – állapították meg a Századvég és a Political Capital szakértői.

Lánczi Tamás, a Századvég Alapítvány vezető elemzője Gyurcsány Ferenc egyértelmű sikereként értékelte a baloldali választási egyezség kibővítését, hiszen egy bebetonozottnak mondott egyezséget tudott a saját javára felbontatni. Hangsúlyozta: bár Mesterházy Attila MSZP-elnök és Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője sokáig erősen távol tartotta magát a DK elnökétől, végül mégis az ő forgatókönyve érvényesült. A Századvég munkatársa megjegyezte továbbá, hogy Gyurcsány Ferenc vélhetően a baloldal mögött álló holdudvart, értelmiségi elitet is maga mögé tudta állítani, amelynek tagjai szintén egy szélesebb körű egyezség érdekében fejtettek ki nyomást a szocialistákra és az Együtt-PM-re.

Juhász Attila, a Political Capital vezető elemzője szerint tavaly év végére kockázatossá vált a baloldal választási stratégiája, amely önálló listákra és koordinált egyéni választókerületi jelöltekre épült, mivel az Együtt-PM és a DK támogatottsága is csak 4-6 százalék között mozgott. Az érintett pártok közötti viták pedig a kampány elindítását is akadályozták – fűzte hozzá.

Lánczi Tamás úgy látja, összességében Bajnai Gordon a legnagyobb vesztese a kialakult egyezségnek, hiszen ő miniszterelnöki ambíciókkal, a baloldal lehetséges új vezetőjeként tért vissza, ehhez képest a közelmúltban pártja parlamentbe jutása is bizonytalanná vált, végül pedig a leggyengébb láncszemként került be a mostani együttműködésbe.

Az elemző kifejtette: Mesterházy Attilának sikerült ugyan felülkerekednie Bajnai Gordonon, de csak relatív győzelmet aratott Gyurcsány Ferenc mögött. Az MSZP elnöke szerinte stratégiai hibát követett el azzal, hogy a közös lista harmadik helyére engedte a DK vezetőjét - fejtette ki, aláhúzva: ezzel zárójelbe került Mesterházy Attila hároméves pártelnöki munkája és csak idő kérdése, hogy a visszaerősödött Gyurcsány Ferenc mikor támadja őt ismét.

Lánczi Tamás szerint ugyanis a konfliktusok kódolva vannak az egyezség szereplői között, attól függetlenül, hogy a választás után kormányra kerülnek vagy sem. "Mesterházy Attila és Gyurcsány Ferenc egymás természetes ellenfelei, akik egyaránt a baloldal élére akarnak törni" – fogalmazott, hozzátéve, a volt kormányfő korábban "párton belül puccsolta meg" elődjét, majd saját utódjáról is ő döntött.

A Political Capital munkatársa szerint ezzel szemben az MSZP az új megállapodás legfőbb nyertese a biztos listás helyek elosztása alapján. Az MSZP maradt az ellenzék domináns szereplője, holott az Együtt és a DK is arra törekedett, hogy átvegye a szocialisták pozícióját – fogalmazott Juhász Attila, aki a biztos parlamenti helyekhez jutó Fodor Gábort és pártját is nyertesként említette.

Kiemelte, Bajnai Gordon pártszövetsége és azon belül is a PM tekinthető a legnagyobb vesztesnek, hiszen amellett, hogy rosszabb pozícióba kerültek az előző megállapodáshoz képest, a korszakváltás jelszavára épített stratégiájuk is kudarcot vallott. Az elemző felhívta a figyelmet arra is, hogy a DK-nak és az Együtt-PM-nek egyéni győzelmek nélkül valószínűleg önálló frakciója sem lehet majd, bár szerinte mindkét párt indulhat olyan kerületekben, amelyekben van esélyük a győzelemre.

A Századvég munkatársa a választási riválisok szempontjából kedvezőnek nevezte a történteket. Meglátása szerint Gyurcsány Ferenc közös listára kerülése távol tartja a baloldali párttól a bizonytalan és jobbközépi szavazókat, sőt azon baloldaliakat is elrettentheti, akik nem szimpatizálnak a volt kormányfővel. Lánczi Tamás szerint mindez a Fidesznek lehet a legelőnyösebb, de akár az LMP is profitálhat belőle, ha képes lesz megragadni a kínálkozó lehetőséget.

A Political Capital elemzője kiemelte, hogy összességében az új megállapodás nem hoz megoldást a baloldal alapvető problémájára, arra, hogy nagyjából egymillió szavazóval kevesebbre számíthatnak ma, mint amennyi a kormányváltáshoz kellene. Az összefogás javíthat ugyan a baloldali kampány hatékonyságán, de nem lehet tudni, képes lesz-e azokat a választókat is maga mellé állítani, akik a jelenlegi kormánnyal és a 2010 előtt hatalmon lévő politikai szereplőkkel sem szimpatizálnak.

Juhász Attila szerint a Fidesz kampánya egyszerűbbé válik, de választási stratégiája változatlan marad, hiszen a kormánypárt már akkor is "egymásra tolta az ellenzék szereplőit, amikor azok éppen egymással szemben politizáltak". Szólt arról is, hogy az LMP logikus választás lehet mindazoknak, akik egyik nagy politikai blokkra sem szeretnének szavazni, ugyanakkor elutasítják a Jobbikot is. Ehhez azonban az LMP-nek rendeznie kell saját belső konfliktusait – fűzte hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.