Elégedetlen rendszerváltók
A magyarság egészségi állapotát Kopp Mária, a Semmelweis Egyetem Magatartás-tudományi Intézetének alapítója és Skrabski Árpád szociológus kezdte el feltérképezni. Első közleményük 1988-ban jelent meg, aztán 1995-ben, 2002-ben, 2006-ban és idén készült ilyen jellegű kutatás. Az idei felméréseket az Ipsos kétezer fős, felnőttekből álló reprezentatív mintán végezte. A 2013-as kiadványt Susánszky Éva és Szántó Zsuzsa szerkesztette.
A 2006-os adatokhoz képest a legnagyobb változás a munkahelyi stresszt megélők arányában következett be: ez 18-ról 29 százalékra nőtt. A 2013-as felmérés szerint a felsőfokú végzettség már kisebb mértékben véd a munkahelyi bizonytalansággal szemben, mint korábban. Jobb hír viszont, hogy a depressziósok aránya egy tizeddel javult: 16,8-ról 16,7 százalékra csökkent. A létbizonytalansággal hozható összefüggésbe sokak nyugtalan alvása. A gyakori felébredéssel járó rémálmok a populáción belül 7,65 százalékos arányban fordulnak elő.
A vallásosság, a magukat vallásosnak mondó személyek aránya a 2006-os felmérésig növekedett, azóta azonban a nem hívők aránya minden korcsoportban emelkedett: a 65 év felettiek körében például 10 százalékról 19 százalékra nőtt. Hasonló arányt lehet kimutatni a vallásukat nem gyakorlók esetében. Ha ehhez hozzátesszük, hogy minden korcsoportban csaknem a felére csökkent azok aránya, akik rendszeresen gyakorolják vallásukat (13 százalékról 7 százalékra), akkor a következtetés kézenfekvő: 2006 és 2013 között a magyar társadalomban igen erős szekularizáció figyelhető meg. Ha a nemeket nézzük, láthatjuk, hogy a férfiak között jelentősen nagyobb a nem hívők aránya (38 százalék), mint a nők körében (28 százalék).
A generációk közötti különbségekre koncentráló kérdésekre adott válaszokból az szűrhető le, hogy az 1946–64 között született „rendszerváltó generáció” a legelégedetlenebb, mivel a rendszerváltással szemben támasztott elvárásaiknak csak egy része teljesült, ugyanakkor az X (1965–1979) és Y (1980–1995) generációkba tartozók jóval elégedettebbek az életükkel, különösen az Y-ok.
Hiába elégedettek azonban a fiatalok (18–35 évesek), a családalapítást halogatják: a mintában szereplő 633 fiatal egyharmada volt házas, 30 százalékuknak volt gyereke, az átlagos gyerekszám pedig 1,7 volt. Mindez némi disszonanciában áll a kitűzött céljaikkal: a felük megházasodna, gyereket pedig „1-2 százalékuk kivételével” mindannyian szeretnének. Az életkor, melyben megvalósítják terveiket, azonban folyamatosan kitolódik. A megkérdezettek mintegy 90 százaléka házasság- és gyermekpárti, bár 68 százalék szerint nem fontos a gyermekvállalás előtt megházasodni, és ha megromlik a kapcsolat, inkább el kell válni.
A gyermekvállalás tényét nem, de a megszületendő gyerekek számát nagyban befolyásolja az anyagi biztonság és a stabil munkahely. A biztos jövedelem, a megfelelő lakáskörülmények, a tervezhetőség, kiszámíthatóság, jövőkép – ez a kulcsa a további gyerekvállalásnak. A fiatalok szerint a sikeres együttélés öt legfontosabb tényezője a hűség, a szerelem, a kölcsönös tisztelet, a harmonikus szexuális élet, valamint a közös célok megléte. Biztató, hogy a fiatalok szerint a házasság nem idejétmúlt intézmény – 45 százalékuk számára fontos a házasság.
Azért a különbség is kitapintható: a nők számára a házasság biztonságot nyújt, míg a férfiak hajlamosak formaságként tekinteni rá. Az is kiderült, hogy az alacsony iskolai végzettségűek körében a tervezettnél több, a felsőfokú végzettségűek körében annál kevesebb gyermek születik. A gyerekek számában nincs különbség a házasságból, illetve élettársi kapcsolatból születetteket illetően. De ami aggasztó: emelkedik a gyermektelen nők aránya. A 15–49 éves korcsoportban ez az arány 1990-ben 29,7 százalék volt, 2008-ban már 42,7 százalék.
A vizsgálat kitért a partner általi bántalmazásokra is. A megkérdezettek 30 százaléka számolt be lelki erőszakról, 10 százalék fizikai, 3 százalék pedig szexuális erőszakról. A partner általi lelki bántalmazás a középkorúak körében fordult elő a leggyakrabban, ugyanakkor az általános iskolai végzettségűek körében gyakoribb a bántalmazás, mint a diplomások között. Különös tapasztalat: élettársak körében gyakoribb a bántalmazás, mint a házastársak között. Életútja során az emberek ötödét érte valamilyen fizikai bántalmazás. A verés ténye már csak azért is veszélyes, mert a tapasztalatok szerint, akit gyerekkorában vernek, felnőttként hasonlóan bánik majd a saját gyerekével. Az erőszak akár generációkon is átível.
