galéria megtekintése

„Elég nagy erő kezd összeállni”

Az írás a Népszabadság
2014. 03. 11. számában
jelent meg.


Kácsor Zsolt
Népszabadság

Az egyik későbbi nyertes ott bábáskodott a haszonbérleti pályázatok előkészítésénél

A lapunk birtokába került dokumentumok alapján feltételezhető, hogy a „hortobágyi földmutyi” néven elhíresült állami ingatlanosztást már három évvel ezelőtt „előkészítették”.

Mint beszámoltunk róla: a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) haszonbérleti földpályázatán olyanok is nyertek, akik nem a valós lakóhelyük szerinti címmel pályáztak, sőt több száz hektárhoz jutottak cégek, amelyeket a kiírás után alapítottak.

Egyes győztesek személye, valamint az elnyert területek elhelyezkedése részben választ ad arra, hogy a HNP és a Hortobágyi Nonprofit (HN) Kft. a múlt évben miért mondta vissza egy LIFE-projekt megvalósítását, s miért mondott le csaknem hárommilliárd forint, már megítélt és elnyert európai uniós támogatásról.

 

A megoldás valahol Faluvéghalma közelében keresendő, ugyanis a LIFE-projekt ezen a területen valósult volna meg.

Konyhás István / Népszabadság

Az agrártárca indoklása szerint a LIFE-program jogilag ott bukott el, hogy a HN Kft. meg akarta venni a Hortobágyi Faluvéghalmi Kft.-t a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. közbeiktatásával. Az ügylet azonban kútba esett, mert papíron vagyonvesztéssel járt volna, s így – a tárca szerint – „a hűtlen kezelés kockázatát” rejtette magában. De van egy másik, nem hivatalos magyarázat is: a pályázat visszamondásával a területet ki lehetett osztani négy-öt olyan cégnek, amely mögött igazából egyetlen érdekcsoport állhat.

A LIFE-projekttől függetlenül ugyan, de a földosztáshoz érdekes adalékkal szolgál az a jegyzőkönyv, amely a HN Kft. felügyelőbizottságának egyik 2011-es ülésén készült.

Az irat szerint az ülésen jelen volt Kun Péter tiszacsegei gazdálkodó, a Hortobágy Menti Húsmarhatartók Szolgáltató Szövetkezetének igazgatósági tagja, aki egy tanyán tizenöt éve foglalkozik állattartással. A bizottság előtt Kun nyíltan kijelentette: „Amit mi szeretnénk, az 1422 hektárt érintene.”

A kft. szívesen ad 200-300 hektárt legeltetési szerződés keretében, de nem hiszem, hogy a kft. lemondhatna... 140 millió forint támogatásról... ezt az összeget nem tudja átengedni a magánszférának

Mint elmondta, „amennyi gazda most összeállt, hogy közösen értékesítünk és vásárolunk terményeket, most ez 2500 tehenet jelent, ez a szám meg fog másfélszereződni három éven belül, tehát elég nagy erő kezd ott nálunk összeállni, és ez akkor lehet igazából ütős, ha egy területen gazdálkodunk”.

Kun Péter közölte: egyeztetett Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszterrel, aki „tegnap este is megerősített abban, hogy kormányprogram a kis- és középvállalkozások megerősítése”.

A beszélgetést Ertsey Imre, a felügyelőbizottság akkori elnöke azzal vágta el: „Ez tájékoztató beszélgetés, hivatalos állásfoglalást nem is tudunk adni.” Majd karakán módon leszögezte: „A kft. szívesen ad 200-300 hektárt legeltetési szerződés keretében, de nem hiszem, hogy a kft. lemondhatna 1400 hektár támogatási hátteréről. Ez 140 millió forint. Arról van szó, hogy ezt az összeget nem tudja átengedni a magánszférának.”

Nem meglepő, hogy Ertsey azóta már nem tagja a felügyelőbizottságnak, viszont bekerült a felügyelőbizottságba Kun Péter egyik rokona, Kun Csaba. Az sem meglepő, hogy az idézett beszélgetés után három hónappal a HNP haszonbérleti szerződést kötött Kun Péter feleségével, Kunné Kocsis Enikővel 83 hektárnyi védett természetvédelmi területre.

A vihart kavaró földosztás felől már érthetővé válik Fazekas miniszter 2013 januárjában tett bejelentése is, miszerint a földalapból csaknem 7000 hektár átkerül a nemzeti parkhoz azzal a céllal, hogy kiadják gazdáknak haszonbérletbe. A miniszter egyúttal bejelentette: az MNV Zrt. helyett a jövőben a HNP gyakorolja a tulajdonosi jogokat a Hortobágyi Nonprofit Kft. fölött.

Ennek azért volt jelentősége, mert a HN Kft. élére ezután kinevezték Fazekas régi bizalmasát, Szabó Csabát, aki korábban a vörösiszap-katasztrófa miniszteri biztosa volt. Ez után, 2013 nyarán – a pályázati kiírás előtt – Szabó tanácsadói szerződést kötött Kun Péterrel havi bruttó 150 ezer forint értékben határozatlan időre.

Rövid idő múlva Szabó Csaba már távozott is a HN Kft. éléről: tavaly év végén az állami TIG Kft. élére került, de ma már ott sincs pozícióban.

A múlt hónapban Gőgös Zoltán MSZP-képviselő már feszegette Kun Péter esetleges „bábáskodását” a földosztásban. Erre Kun az MTI-nek közleményt adott ki, amelyben azt írta, sem az értékelésben, sem a döntés meghozatalában semmilyen formában nem vett részt. Hozzátette: követeli Gőgöstől, hogy nyilvánosan kérjen tőle bocsánatot a sértő kijelentések miatt.

Egyébként a HNP földpályázatán Kun Péterék természetesen nyertek: a férj és feleség összesen 514 hektárt kapott.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.