Ledózerolták a kampányígéretet Újpalotán

Volt egy tábla a XV. kerületben, a Neptun utcai általános iskola elé tették ki még a tavalyi választási kampány idején. Amikor idén áprilisban ott jártunk, még le tudtuk fényképezni. Az állt rajta (a „Fejlődő Újpalota – Itt élni jó!” szlogen alatt), hogy „a Neptun utcai Általános Iskolában 2015-ben műfüves pálya készül a XV. Kerületi Önkormányzat beruházásában, a Magyar Labdarúgó Szövetség támogatásával”.

A tábla még akkor is ott virított, amikor kiderült, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ bezáratja az iskolát, mert az épületre szeptembertől szüksége van a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő alapítványa által működtetett kínai–magyar két tannyelvű iskolának, hogy gimnáziumi osztályokat indítson. A környékbeliek felzúdulása nyomán a Klik úgy módosította álláspontját, hogy az iskolát a kihasználatlanság miatt kell bezárni. A helyi önkormányzat látványosan veszni hagyta az iskolát: az április 30-i testületi ülésen a helyi képviselők azt szavazták meg, hogy a Klik tegyen, amit akar, az iskola 300 tanulóját szétszórják a környék többi iskolájába.

Döntés előtt
Döntés előtt
Veres Viktor / Népszabadság

Az említett táblát az a László Tamás képviselő-polgármester tétette oda a kampány idején, aki a kerület erős embere, a Fidesz újpalotai bástyája. László volt az is, aki a helyi közoktatási intézmények (így a halálra ítélt Neptun) elé is térkövet intézett, ezt a tanárok a népnek szánt adományként emlegették – és várták, hogy mi fog történni a kerület kétségtelen felemelkedését szimbolizáló táblával.

Nos, az történt, hogy a testületi ülés után – amelyen a nép azt kiáltozta, hogy „Hazug kutyák vagytok!” – a táblát eltüntették. Egy reggel furgon érkezett, és miután a munkások nem tudták kézzel kidönteni, nekifaroltak, amiről a videófelvételt itt lehet megnézni. A kidöntött ígéretet végül a platóra hajították és elinaltak vele.

Az iskola ügyében szolidaritási futást és virrasztást is rendeztek, a szülők és a tanárok levelet írtak Balog Zoltán humánminiszternek, a napokban művészek koncerteztek a Neptunért. A döntés az iskola sorsáról hamarosan megszületik. Nem a műfüves pályát ígérő képviselő lesz, aki ezt bejelenti. És tábla se kerül oda, ami hirdetné, hogy az iskolát a tanárok, a diákok és a szülők akarata ellenére kik és miért záratták be.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.