Eljárás a gyanúsan gazdagodó bíró ellen

A Kecskeméti Törvényszék elnöke azonnali hatállyal felmentette a munkavégzés alól Varga Tibor bírót, mert nem tudta hitelt érdemlően igazolni vagyongyarapodását.

A bírók jogállásról szóló törvény előírja, hogy a bíráknak háromévente vagyonnyilatkozatot kell tenniük, amelyet a munkáltatójuknak, vagyis a bíróság elnökének kell benyújtaniuk. Bicskei Ferenc, a Kecskeméti Törvényszék elnöke úgy vélte, hogy a Varga Tibor bírónak – aki 2012-ig felszámolásokat is végzett – a három évvel ez előtti vagyonbevallásához képest illetményeit és egyébb jutattásait figyelembe véve aránytalan mértékben gyarapodott a vagyona.

Ennek okán Bicskei az Országos Bírói Tanácsnál (OBT) kezdeményezett egy ellenőrzési eljárást, ahol meghallgatták Varga Tibort, illetve megvizsgálták a vagyongyarapodásának igazolására benyújtott iratokat.

Az OBT nem találta kielégítőnek Varga bírónak vagyongyarapodási bizonyítását, erről szóló jelentésüket megküldték Bicskei Ferencnek, aki felmondási eljárást kezdeményezett Varga ellen az Országos Bírósági Hivatalnál, és azonnali hatállyal felmentette a munkavégzés alól és javaslatot tett Handó Tündének, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének, hogy kezdeményezze a köztársasági elnöknél a bíró felmentését. A bírói jogviszony megszüntetéséről a köztársasági elnök jogosult dönteni.

Megkérdeztük a Kecskeméti Törvényszék elnökét, hogy volt-e előjele, vagy bejelentés a bíró munkájával, illetve korábbi felszámolói tevékenységével kapcsolatban. Bicskei Ferenc tudósítónknak azt mondta: nincs róla tudomása, ő csak a bírákra vonatkozó jogszabályi előírást tartotta be, a bíró vagyongyarapodásával kapcsolatos vizsgálatban pedig nem vett részt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.