galéria megtekintése

Eladhatják a Vasárnapi Híreket, a Szabad Földet és a Népszavát

7 komment


Bednárik Imre

A Marquard Media tárgyal a Vasárnapi Hírek, a Szabad Föld és a Népszava megvételéről – értesült a Népszabadság. Jürg Marquard 15 év után visszatérhet a magyar politikai napilappiacra.


Óhidi Zsuzsanna, a Marquard Media Magyarország ügyvezető igazgatója megkeresésünkre nem kívánta kommentálni a Népszabadság értesülését, amely szerint társaságuk tárgyalásokat folytat a Geomédia Kiadó Zrt., valamint a Népszava tulajdon- és kiadói jogainak megvásárlásáról. Úgy tudjuk, hogy közvetlenül Jürg Marquard médiamogulnak a svájci anyacége érdeklődik a Geomédia és a Népszava iránt.

Fotó: Veres Viktor / Népszabadság

A Geomédia adja ki most is a csaknem hetvenezer előfizetővel rendelkező Szabad Földet, a jelenleg 18 ezres példányszámú Vasárnapi Híreket, valamint több magazint. A társaság az elmúlt két évben több mint egymilliárd forint árbevétel mellett ötvenmilliós nyereséget produkált, de az azt megelőző három évben több mint 200 milliós veszteséget hozott össze. Horváth Lászlónak, a Geomédia meghatározó tulajdonosának érdekeltségei részben összekapcsolódnak az MSZP-vel, a cég akarja megvásárolni a párt kiürített Jókai utcai székházát.

 

Sokáig úgy tűnt, hogy a Geomédia veszi meg a Népszava alapító ­jogait egy Svájcban bejegyzett cégtől, amely Puch Lászlónak, az MSZP volt pénztárnokának az érdekeltségébe tartozik. A hozzávetőleg tízezres példányszámú Népszava eddigi megjelenését éves szinten csaknem 120 millió forinttal támogató két kör – a német szociáldemokrata párthoz köthető cég és egy magyar nagyvállalkozó – jelezte: amennyiben a Geo­média tulajdona lesz a Népszava, leállítják a szponzo­rációt. Ez megakasztotta az adásvételt, pedig a napilap évek óta anyagi problémákkal küzd. Ez követően jelentkezett be a 168 Óra kiadója és a Klubrádió kisebbségi tulajdonosa, a Brit Média a Népszavára és a Vasárnapi Hírekre, ám ezek a tárgyalások sem vezettek eredményre.

Kerestük Horváth Lászlót és Puch Lászlót, de nem értük el őket.

Marquard szinte a rendszerváltás óta jelen van a magyar sajtópia­con. 1993-ban vásárolta meg a Magyar Hírlapot, amit aztán a 2000-es évek elején eladott a Ringiernek, lapunk korábbi tulajdonosának. A ­Marquard Media Magyarország jelenleg életmódmagazinok tulajdonosa, a JOY, az InStyle, a Shape, az Éva, illetve a Men's Health, Runner's ­World, a Playboy kiadója. A cég tavaly 1,8 milliárd forintos árbevétel mellett csaknem 60 milliós adózott eredményt ért el.

Marquard neve a Class FM tulajdonváltásakor is előkerült. Simicska Lajos eladta a rádiót üzemeltető Advenio Zrt.-t John ­Mi­chael McNutt cégének, amelyben a kisebbségi részesedés Marquardé. Az eladás után egy svájci topmenedzser is megjelent a cégben – szúrta ki az mmonline.hu –, Peter Brase, aki a Marquard Media International AG vezérigazgatója, Marquard mellett a vállalat legfontosabb embere.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.