galéria megtekintése

„Ekkora gazembert még nem láttak, mint Simicska Lajos”

48 komment


Hajba Ferenc

Az ország minden részéről mintegy négyszáz ember érkezett autókkal, kisbuszokkal Sümegre, ahol a CÖF és a Békemenet a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje mellett kampányolt.

Misével kezdődött a program, Csizmadia László elnök a templom előtt azt mondta a sajtónak: felvállaljuk, hogy Fidesz-hívők vagyunk, civil bizalmat akarunk sugározni a kormánynak.

Fotó: Földi Imre / Népszabadság

A templomból a művelődési házban sétáltak, ahol A demokrácia lényege a társadalmi összefogás címmel tartottak nagygyűlést.  A Fidesz legújabb hívógondolatának szánt „keményen dolgozó emberek” - most már nem „kisemberek” - kifejezést Csizmadia László és a Lasztovicza Jenő halála miatt kiírt tapolcai időközi választás fideszes jelöltje, Fenyvesi Zoltán is használta.

 

Csizmadia lelkesen gyurcsányozott, szerinte az ellenzék magatartása a csaló kofákét is megszégyeníti, s az ellenzéki tüntetésekre utalva kijelentette, hogy 5-10 ezer álcivil fordul szembe a polgári többséggel.
Az MSZP jelöltjének, Pad Ferencnek a nevére utalva arra biztatta a választókat, hogy „ne üljenek olyan padra, amelyiknek a lábait a vörösiszap kimosta.”

Ifjabb Lomniczi Zoltán CÖF-szóvivő arról beszélt, hogy milyen alternatívák léteznek a Fidesz-KDNP koalícióval szemben. A „szemkilövetős Gyurcsányt” emlegette, majd azt fejtegette, hogy a Jobbik hatalomra kerülése esetén az ország teljesen elszigetelődne.

Népszabadsággal a kezében érkezett Bayer Zsolt, s felolvasta Még bóvli című szerkesztőségi cikkünk első részét. Elájulok – csodálkozott rá Bayer a cikkre, bár szerinte a lap azt írta meg, amit a teremben ülők már öt éve tudnak, nevezetesen, hogy konszolidálódott az ország, jók a gazdasági eredmények. Ezt követően József Attila sorait idézte: „Ami van, széthull darabokra.”

Bayer szerint ami most a világon zajlik, az valóban széthullik, nem folytatható, ezért van szükség unortodox gazdaságpolitikára és illiberalizmusra. Megígérte, hogy beszédében nem folytat sikerpropagandát, mert őszintén kell beszélni. Tavaly október óta csak kapkodjuk a fejünket, mondta, és ez nem az ellenzéknek és sajtójának köszönhető, hanem „a saját hibáink is benne vannak.”

A szónok főleg kommunikációs hibákat említett, az útdíjat, amellyel mindenki jobban járt, nem tudta megértetni az emberekkel a kormány, ezért „a kretén újságírók és az idióta ellenzék” hónapokig azt hajtogatta, hogy ez borzalom – fejtegette. Bayer nem fukarkodott a szerkesztőségeket minősítő jelzőkkel, az egyiket pöcegödörnek nevezte.

A korrupciótól – ahogy fogalmazott – ideges lesz, hiszen ott tartunk, hogy az ellenzék az emberek irigységére apellálva egyenként akarja levadászni a kormánytagokat. Mivel valódi érvei nincsenek, a Rolex órákban és a nagy házakban látja a lejáratás lehetőségét.

Megszavaztatta a hallgatóságot: ha tudnak, segítenek-e gyerekeiknek. Természetesen mindenki igennel válaszolt. Maguk akkor mind mennek a börtönbe, mutatott rájuk, mondván Szijjártót is csak azért bántják, fenyegetik, mert tehetős szülei segítettek neki, s ezt nevezi az ellenzék meg a sajtó korrupciónak. Szijjártó házával nem az a baj, hogy nagy és a szüleitől kapta, hanem, hogy ronda, ismételte meg korábban már leírt véleményét.
Lélektanilag fontos, hogy Tapolcán a Fidesz-KDNP jelöltje győzzön – sulykolta.

Földi Imre / Népszabadság

Ő is felvázolta az alternatívákat, s a közönség hangos tiltakozása közepette felvetette, hogy jöhetnek Gyurcsányék, Tóbiásék, vagy a Jobbik. Egy baloldali vagy liberális kormány majdani győzelme esetén az amerikai nagykövet „kétszer is elájulna a gyönyörtől.” Egy rövid eszmefuttatás keretében megemlítette, oda jutottunk, hogy harmincéves barátság után Simicska leügynöközze Orbánt.

Ekkora gazembert még nem láttak, mint Simicska Lajos – mondta az ötös számú párttagkönyv tulajdonosa.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.