Eichmann, Heisler és Merkel

Eichmannéhoz hasonlította Merkel magyarországi látogatását az, akitől ezt a legkevésbé várnánk: Heisler András Mazsihisz-elnök (képünkön). Gratulálunk! – írta az Index a Hetek online oldalán megjelent cikk nyomán.
Heisler egyebek mellett ezt mondta a Heteknek: „Történelmi epizód volt a magyar zsidóság éle­tében Angela Merkel Dohány utcai zsinagógában tett látogatása. Német részről utoljára Adolf Eichmann volt ilyen magas rangú vendégünk (kiemelés tőlünk – a szerk.) Kancellár asszonnyal folytatott tárgyalások ugyanabban a teremben zajlottak, ahonnan Eichmann halálos parancsait osztogatta. A látogatás számunkra azt üzeni, hogy Németország figyel az európai kisebbségekre, az európai zsidóságra, és kiemelten Közép-Kelet-Euró­pa legnagyobb zsidó közösségére, a magyarra."

A Mazsihisz Kommunikációs Irodája közleményben reagált, kifogásolva, hogy az Index úgy állítja be, mintha a Mazsihisz elnöke „bármilyen formában Adolf Eichmannhoz hasonlította volna Angela Merkel történelmi látogatását". Heisler András nyilatkozatában arról szólt, Németország milyen nagy történelmi utat járt be a soától napjainkig.

A történelmi ívet – így a közlemény – plasztikusan szimbolizálta, hogy a kancellár asszonnyal folytatott tárgyalások ugyanabban a teremben zajlottak, ahonnan a legenda szerint Eichmann parancsait osztogatta. A cikkben leírtak megtévesztőek, az Index szerzője egy gondolat­ívből – a közlő eredeti szándékával ellentétes – tartalmakat emel ki, majd téves következtetéseket von le.

A Mazsihisz elnöke mindenkitől elnézést kért, aki az „Index nyomán félreértette a Hetekben megjelenteket". A közlemény ugyanakkor nem állítja, hogy a Hetek olyan kijelentést tulajdonított Heislernek, amit ő nem mondott.
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.