Éhségsztrájkkal köszönti az új alkotmányt egy pedagógus

Három héten át éhezéssel tiltakozik egy barcsi pedagógus a kormány demokráciát korlátozó lépései miatt. A háromgyermekes tanár nem bízik abban, hogy a politikai vezetésre bármi hatással bírna demonstrációja.

Molnár Tibor, középiskolai matematika-fizika tanár január elsején, az új alaptörvény életbe lépésének napján döntötte el, hogy három héten át nem eszik. A pedagógus így protestál az ellen, hogy az elmúlt másfél évben a Fidesz-kormány – az ő értékítélete szerint – drasztikusan megnyirbálta a magyar állampolgárok demokratikus jogait. A tanár úgy látja, hogy a 2010-es választást megnyerő Fidesz visszaél kétharmados parlamenti többségével, s olyan törvényeket szavaztat meg, amivel bebetonozza hatalmát.

Molnár Tibor szerint ilyen lépés volt például az alkotmánybíróság jogkörének szűkítése és a választási törvény módosítása. A pedagógus az új alaptörvényt azért tartja korszerűtlennek, mert abban az egyén jogai indokolatlan hátrányt szenvednek a közösség jogaira hivatkozva.

Molnár Tibor – mint azt tudósítónk kérdésére válaszolva elmondta - korábban nem politizált, s pártnak sosem volt tagja. A pedagógus a rendszerváltás utáni választásokon az SZDSZ listájára szavazott – ahogy ő fogalmazott - „amíg érdemes volt erre a párt” -, az egyéni jelöltek esetében a személyes szimpátia alapján voksolt, ezért szocialista, szabaddemokrata, MDF-es és fideszes politikusokat egyaránt támogatott. Most azért határozta el magát az említett politikai gesztusra, mert ezzel lelkiismeretét akarja megnyugtatni. Úgy véli ugyanis, hogy a kormány politikai hatalomgyakorlása már elfogadhatatlan egy gondolkodó ember számára.

Molnár Tibor házasságban él, felesége is pedagógus, a házaspár három kiskorú gyermekről gondoskodik. A férfi felesége értelmetlennek tartja párja demonstrációját, mivel annak szerinte semmilyen hatása sem lesz a kormányra. Erről egyébként Molnár Tibor is megvan győződve. Biztos abban, hogy a politikai vezetés semmit sem törődik az ő sorsával, ahogy az országéval sem. Arra a kérdésre, hogy akkor mégis mit vár akciójától, azt felelte: talán mások is elkezdenek őrlődni azon, hogy tenni kell végre valamit.

Amúgy a pedagógus otthonában éhezik majd, illetve az iskolában, ahol tanít (az intézményt nem nevezte meg, mivel nem akarta, hogy esetleg iskolájának baja essék magányos demonstrációja miatt). Mivel otthon – titokban – ehetne, elfogadja, hogy a kívülállók kételkedhetnek éhezésében. Azt mondta: becsületszavát adja, hogy valóban éhezik, s csak vizet és vitamintablettát fogyaszt. Szavában vagy hisznek, vagy nem. Aki nem hisz neki, az kedvére kontrollálhatja éhezése valódiságát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.