Éhségmenet után éholtás

Négy borsodi településen, Csenyétén, Bereten, Felsőgagyon és Alsógagyon indult el a Gyermekétkeztetési Alapítvány és a Magyar Szolidaritás Mozgalom közös akciója, az Éholtás.

A más településeken is folytatódó akcióban élelmiszercsomagokat és fagyasztott készételeket osztanak ki a legelmaradottabb térségek legszegényebb falvaiban. Az adományokat egy úgynevezett éholtóautóval, vagyis egy átalakított tűzoltóautóval viszik el a rászorulóknak. 

Az 1993 óta működő Gyermekétkeztetési Alapítvány elnöke, Király Gábor elmondta, hogy azért kérték együttműködésre a Szolidaritás Mozgalmat, mert ők ismerik a szegény településeket, és segítenek eldönteni, melyek a legrászorultabb vidékek. Emellett a mozgalom önkéntesei ellenőrizik, hogy az élelmiszerek valóban eljutnak-e a gyerekekhez. – Ha nem lenne ingyenes óvodai, iskolai étkeztetés, ezek a gyerekek nem jutnának ennivalóhoz. Így is az a helyzet, hogy este úgy fekszenek le aludni, hogy délután kettőkor ettek utoljára – fogalmazott.

Az, hogy a Szolidaritás ellenzéki megmozdulásokon vett részt, és a demokratikus ellenzék civil szervezetei közé sorolják, Király Gábor szerint mellékes. – Mi az összes létező kormány alatt ezt csináltuk, és ezt mondtuk. Ha hozzám bejön valaki a KDNP-től, hogy van nyolc település, ahol segítenünk kéne, akkor velük is nagy örömmel fogunk együttműködni. Senkit nem utasítunk el a politikai nézetei miatt – magyarázta. 

Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom társelnöke emlékeztetett: részt vettek a nemrég lezajlott éhségmeneten is, ahol újra megbizonyosodtak afelől, hogy az ország számos települése „mintha rajta sem lenne a térképen”. Hozzátette: azért működnek együtt az alapítvánnyal, mert közösek a céljaik, a rászorulókon szeretnének segíteni. Bogdán János szintén a mozgalom képviseletében elmondta, hogy komoly félelem van bennük, hogy „a kormány intézkedései nyomán éhséglázadások fognak kitörni”, és társadalmi csoportok ugranak egymásnak. Hozzáfűzte, hogy tisztában vannak azzal, hogy az Éholtás csak átmeneti megoldást jelent, de mivel Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki főtanácsadó szerint is hárommillió szegény van az országban, reméli, hogy más intézkedések is várhatóak.    

A Hegedűs Zsuzsa által vezetett Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítványt egyébként Király Gábor nem tekinti konkurenciának, annak ellenére sem, hogy ennek az alapítványnak az RTL Klub tavaly és idén is főműsoridőben, a Való Világ című műsor keretein belül gyűjtött adományokat. – Minden jótékonysági szervezet a saját módján próbál segíteni – mondta.

Az adóváltozások miatt az adózók egy részének kevesebb személyi jövedelemadót kell fizetnie, ezzel együtt pedig csökken a felajánlható 1+1 százalékok aránya is. A Gyermekétkeztetési Alapítvány 15-30 százalék közötti bevételcsökkenéssel számol, melynek másik oka Király Gábor szerint az, hogy egyre több szervezet van, amelyik helyben gyűjt valamilyen ott megvalósuló jótékony célra.

Indul az élelmiszeradomány Borsodba
Tóth Imre munkanélküli olvasztár éhségmenetének reakciójaként a Magyar Szolidaritás Mozgalom nem békemenetet, hanem 300 adagos éholtó akciót szervez a Borsod-Abaúj- Zemplén megyei Alsógagy, Csenyéte, Beret és Felsőgagy községekben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.