galéria megtekintése

Kisvállalkozók hasznát viszi a vasárnapi zárva tartás

Az írás a Népszabadság
2015. 05. 23. számában
jelent meg.


Batka Zoltán
Népszabadság

A vasárnapi zárva tartás több bevásárlóközpontban élénk vitákat okozott az üzemeltetők és a vendéglátásban utazó bérlők között, mivel az utóbbiak a bérleti díj csökkentését szeretnék elérni. A meccsek tétje, hogy melyiküknek kell állnia a kárt, amit a vasárnapi bezárás okoz: sok kisvállalkozásnak a profitja mehet rá az intézkedésre.

Alaposan belerondított az üzletközpontok és a bérlők korábban sem feszültségmentes viszonyába az Orbán-kormány a boltok vasárnapi bezárásával. Azok a vendéglátósok, akik a boltzár ellenére is nyitva tartottak az üzletközpontokban, arról számoltak be lapunknak, hogy

20-25 százalékkal estek vissza a bevételeik, miközben az üzemeltetők bő harmadával emelték a cégek által fizetendő rezsihozzájárulást.

Tették ezt arra hivatkozva, hogy vasárnap csak miattuk kell nyitva tartani a házat.

 

A rezsiköltségek emelése szerintük az üzemeltetők stratégiájának a része: ha a vendéglátósok a felemelt rezsiköltség miatt bezárnak vasárnapra, a házak arra hivatkozva, hogy a vendéglátósok egyoldalú lépést tettek, elzárkózhatnak a bérleti díjak csökkentésétől. (A törvény ugyanis nem a plázák zárva tartását rendelte el, csak a boltokét, így viszont a vendéglátós bérlőket annak ellenére köti a hétnapos nyitva tartásra kötött szerződés, hogy vendég nincs az üzletközpontokban.)

Itt régen minden jobb volt: foglalt asztalok a bevásárlóközpontban
Itt régen minden jobb volt: foglalt asztalok a bevásárlóközpontban
Kallus György

Érvelhetnek ugyan a körülmények lényeges megváltozásával, de az ilyen indoklások a tapasztalatok szerint már csak a bíróságon nyomnak a latban, az üzleti tárgyalásokon nem. Ha a kávézók és éttermek nyitva maradnak, úgy talán marad jogi lehetőségük arra, hogy kilobbizzanak valami könnyítést, ám a megállapodásig biztosan fizethetik az extra sarcot.

A vendéglátósok szerint 70 százalékkal esett vissza a vasárnapi látogatószám az üzletközpontokban. – Az élelmiszer-, textil- vagy műszaki kereskedelemben még igaz lehet, hogy a forgalom egy része péntekre vagy szombatra terelődik át, de

a vasárnapi kávét nem fogják szombaton elszürcsölni

– vélekedik az egyik fővárosi nagy pláza vendéglátósa. A vasárnap az idén márciusig a szombat és a péntek után a harmadik legnagyobb forgalmú napjuk volt. Vagyis mintegy ötödével csökkent a bevételük a kormányzati intézkedéssel. – Mivel a nyereségráta 15-20 százalék körül van, ez a bevételkiesés a nullszaldó felé tolja az addig nyereséges üzletet – magyarázza egy magyar kisvállalkozó, akit elvileg a kormány minden eszközzel támogat.

– Ismert a probléma – mondta lapunknak Balatoni Judit, a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének főtitkára. Ugyanakkor hozzátette: a szervezet nem folyhat bele az üzleti vitákba. Balatoni Judit arra viszont figyelmeztetett, egyelőre korai lenne végleges következtetést levonni arról, milyen hatással van bevásárlóközpontokra a kormány döntése.

– Nem mi tehetünk a vasárnapi bezárásról, hanem a kormány

– zárja rövidre az alkut rendre a bevásárlóközpont vezetősége a vendéglátósokkal. A helyzet fonákja, hogy a plázák üzemeltetői vélhetőleg ugyanezt az érvet hallják azoktól a bankoktól, akik annak idején az építkezést finanszírozták, s amelyekkel most a körülményekre tekintettel a fizetési ütemezést kívánják újra tárgyalni. A magyarországi üzletközpontok többsége ugyanis hitelből épült.

A hitelfeltételekbe alighanem sehol sem kalkulálták be a KDNP kezdeményezését és az ebből adódó bevételcsökkenést. Igaz, korábban a kiskereskedelmi recesszió és a forintgyengülés nyomán is fellángoltak már a mostanihoz hasonló bérlői-bérbeadói viták, ám akkor a legtöbb helyen sikerült rendezni a konfliktust.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.