Együtt égne Árok Kornél a katasztrófavédelmi szóvivővel

A katasztrófavédelem szóvivőjét küldené az új, állítólag nem megfelelő védőruhában egy hőterheléses gyakorlatra ki Árok Kornél egykori tűzoltó, a magyar szocdemek ügyvezető elnöke. Maga a próbán a régi védőruhát viselné.

„Nyílt levélben fordulok Önhöz! Információim szerint május elején egy tűzoltó szenvedett égési sérülést a XXI. kerületben a csapatpróbára kiadott R13-as tűzoltó védőruhában. Tudtommal a kolléga jobb vállán tenyérnyi I. fokú égési sérülést, míg a másik, bal vállán 10x10 cm területen II. és III. fokú égési sérülést szerzett az új védőruhán keresztül” – írja Bakondi Györgynek, a BM Oszágos Katasztrófavédelmi Főgazgatósága (OKF) vezetőjének címzett nyílt levelében Árok Kornél egykori tűzoltósági szakszevezeti vezető, ma a Magyar Szociáldemokraták Pártjának ügyvezető elnöke.

Korábban a belügyminiszterhez fordult, kérve, hogy a védőruhát független szakértői intézettel vizsgáltassa be, de erre egyelőre nem kapott választ. Később olvasta az OKF szóvivője, Petróczi Tímea nyilatkozatát, amely szerint „az R13 típusú bevetési védőruha hővédő képessége megfelelő”, illetve „a gyakorlat során senki nem szenvedett égési sérüléseket”.

„A fentiek ösztönöztek arra – fogalmazott Árok –, hogy levélben forduljak Önhöz.” Azt szeretné, ha hőterheléses gyakorlathoz biztosítanák a számára a XXI. kerületi szimulációs kamrát. Javasolja, hogy a szóvivővel közösen végezzenek tesztet: Petróczi Tímea a csapatpróbára kiadott, biztonságosnak mondott R13-as ruhában lenne, míg Árok Kornél a már rendszeresített Bristol védőruhát szeretné viselni.

„Remélem, egyetértünk abban, hogy több ezer tűzoltó élete és testi épsége nem kerülhet veszélybe, amikor extrém körülmények között teljesít szolgálatot, és másokon segít. Gondolom, abban sincs vita köztünk, hogy több ezer tűzoltó egészsége, biztonsága nem lehet pénz kérdése, és a megfelelő védelmet biztosító védőfelszereléseket kapják meg volt kollégáim” – olvasható a nyílt levélben, amelynek végén a pártvezető megismétli a gyakorlat elvégzésére vonatkozó felvetését.

Az OKF a levelet hivatalosan nem kapta meg, így azt egyelőre nem kívánják kommentálni. Forrásaink felhívták ugyanakkor a figyelmet arra, hogy három különféle védőruhát – köztük az újat is – hasonló körülmények között vetették vizsgálat alá, és kisebb bőrpírt mindegyik viselőjénél tapasztaltak. Jelezték: ez a szakmának – sajnos – szinte elkerülhetetlen velejárója. Árok Kornél viszont úgy tudja, hogy a jelenleg rendszerben levő védőruhában nem történt sérülés.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.