Együtt maradunk! – skandálták a wallenberges diákok

Leiskolázták a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) szakképzés-szervezési főosztályvezetőjét a Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskola szülői fórumán.

A feszült hangulatú eseményre azért került sor, mert a Klik április 13-án arról értesítette az egészségügyi szakképzés fővárosi bázisának számító iskolát, hogy "a kormány március 18-án elfogadta" a jogutóddal történő megszüntetést. A javaslat szerint az iskola közel 1200 tanulója és 70 pedagógusa hat másik középiskolába kerülne át. A javaslatot, amelyet lapunkban ismertettünk, élénk tiltakozás követte. Ennek része volt a hétfői fórum, amelyet a Klik "nem sajtónyilvános" rendezvénynek nyilvánított. Az iskola előtt rendőrök várakoztak, amire sokan felkapták a fejüket. A fórumot, amelyen legalább ötszázan vettek részt, nem sikerült végül hermetikusan elzárni a nyilvánosság elől.

A szülők először akkor horkantak föl, amikor Halász József főosztályvezető kijelentette: a megszüntetés nem eldöntött tény, csupán az "átszervezés megkezdéséről" határoztak, Balog Zoltán miniszter április 30-án hozza meg a végleges döntést. A szülőknek lehetőségük van rá, hogy elmondják véleményüket. A szülők erre megkérdezték, milyen hatástanulmány készült az 1200 diák áttelepítéséről. Halász elmondta, semmilyen, viszont az elemzésből, amely rendelkezésére áll, nem állt módjában részleteket közölni.

Szóvá tette ezt a felszólaló Galló Istvánné, a Pedagógus Szakszervezet elnöke is, aki idézte Halász leveléből, hogy a kormány már döntött. - Ön nem tud, vagy nem akar válaszolni - mondta a szakszervezeti vezető, aki törvénytelennek tartja a Klik levelében foglaltakat, és bírósághoz fordul. - Miről kéri a szülők, a tanárok és a diákok véleményét? - tette hozzá. - Nem mesélni kell, hanem világosan beszélni.

Korponai Tamás / Népszabadság

- Tudtam, hogy ilyen lesz a hangulat - fogalmazott a kormánytisztviselő, és újra elismételte, hogy még nincs végleges döntés. Angyalné Petrényi Hajnalka szülő azt felelte, tudja, hogy mindent erőből döntenek el. Halász válasza erre az volt, hogy mindent írjanak le, továbbítani fogja felettesének, a Klik elnökének.

Nem járt jobban Horváth József, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem főtitkára sem, amikor nekiszögezték a kérdést: valóban az egyetemnek kell-e az épület. Erről sem született még döntés, mondta a főtitkár, de hozzátette, ha meglesz, elkezdik az épületben az oktatást. Balogh Zoltán, az egészségügyi szakdolgozói kamara elnöke azt mondta el, nem szabad még egyszer megengedni, hogy szétverjék az egészségügyi szakképzést. - Több tízezer kolléga megélhetését biztosítja az itt megszerzett szaktudás - mondta, s csatlakozott hozzá Balogh Katalin diák is, aki nemrég a kisöccse életét mentette meg a szakszerű újraélesztéssel.

A szülők végül arra jutottak, hogy nem kaptak válaszokat kérdéseikre, ezért levéllel fordulnak a Klik elnökéhez. Szeretnék megtudni, hogy ki terjesztette elő a kormánynak a jelentést, és ha tudták, hogy meg akarják szüntetni a Raoul Wallenberg nevét viselő iskolát, miért engedték a jelentkezést. Hogy a diákok mennyire elszántak, azt a szülői fórum után lehetett tapasztalni. A tanulók az iskola előtt skandálták jó fél órán át, hogy "Együtt maradunk". Híreink szerint a diákok és a szülők pénteken az Emberi Erőforrás Minisztérium elé szerveznek demonstrációt.

 

Tiltakozások napja

Nemcsak a wallenbergesek tiltakoztak, hanem az ELTE és a BMI hallgatói is. Részleteket itt olvashat a demonstrációról.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.