„A hétvégén is folytatódjon az Illatos úti vészhelyzet elhárítása!”

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja elfogadhatatlannak tartja, hogy hétvégére felfüggesztették a veszélyes hulladék csütörtökön megkezdett elszállítását a Budapesti Vegyiművek Illatos úti telephelyéről.

Baranyi Krisztina, az ellenzéki párt ferencvárosi önkormányzati képviselője erről szombati budapesti sajtótájékoztatóján beszélt. A IX. kerületi politikus felidézte: Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott csütörtökön azt jelentette be, hogy azonnali intézkedésekre van szükség az Illatos úton, mert közvetlen veszély fenyeget. Érthetetlen, hogy pénteken már miért arról beszélt, hogy ünnepnapokon és a hétvégén senkit sem foglalkoztathatnak - mondta. "Ezek szerint a veszélyhelyzet ezekre a napokra nem vonatkozik" - fogalmazott Baranyi Krisztina, aki ugyanakkor örömét fejezte ki amiatt, hogy a veszélyes hulladékokat elszállítják a következő hónapokban.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön jelentette be, hogy azonnali helyszíni vizsgálatot rendelt el az Illatos úti telephelyen, ahol mintegy 2800 tonna hulladékot helyeztek el illegálisan. Az 1,1 milliárd forintra becsült költségeket a Nemzetgazdasági Minisztériumnak kell megelőlegeznie, később pedig ez az összeg a felszámolás alatt álló vegyiművek vagyonából fedezhető - mondta.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.