galéria megtekintése

Egyszerre hétszázan perlik az egri kórházat, félmilliárd a tét

2 komment


Lencsés Károly

Perek sora kezdődik az egri Markhot Ferenc kórházban visszatartott cafeteria miatt: szerda délelőtt egyszerre hétszáz keresetet nyújtott be az intézmény ellen a Magyar Szakszervezeti Szövetség. A kórház az érvényes szerződés ellenére évek óta nem fizet, így a dolgozóknak csaknem félmilliárddal tartoznak.

Hétszáz bírósági keresettel érkezett ma az egri bíróságra Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke és a szervezet ügyvédje. Egyelőre ennyien indítottak eljárást az állami tulajdonú egri Markhot Ferenc kórház ellen, mert három éve nem fizet cafeteriát a dolgozóinak, holott erre a mai napig érvényes szerződés van – hangsúlyozza Székely Tamás.

A károsultak összességében 1500-an vannak, s két évvel ezelőtt megelégelték a helyzetet: a szakszervezet segítségével öten próbapert indítottak az intézmény ellen, hogy lássák, miként vélekedik a bíróság erről az érintettek szerint nyilvánvaló jogsértésről. Az ügy több fórumot is megjárt – a kórház minden alkalommal fellebbezett –, míg végül a Kúria idén januárban jogerősen kimondta: az öt dolgozónak 2013-ig visszamenőleg a kamatokkal együtt ki kell fizetni a visszatartott béren kívüli juttatást – ami évente egyhavi bérnek megfelelő összeg.

Az 1500 dolgozónak így összességében csaknem félmilliárd forint jár. Akik pert nyertek, megkapták a pénzüket, a többieknek azonban továbbra sem fizet a kórház. Székely Tamás úgy tudja, az intézmény működésképtelenné válna, ha egy összegben ki kellene egyenlíteni a számlát, s mivel nem ez a cél, a szakszervezet egyezkedne: fizessen a kórház állami segítséggel részletekben, de mindenképpen annyit, amennyi jár.

 

Az összeg nem alku tárgya – szögezte le az elnök. Szerint a cafeteria visszatartása már csak azért is méltánytalan, mert 2010-ben a szakszervezet ezt a pluszt tudta kiharcolni az egyéb pótlékok és juttatások helyett, amelyeket a munkáltató akkoriban megvont.

Székely Tamás a keresetlevelekkel az egri bíróságon
Magyar Szakszervezeti Szövetség

Úgy tűnt, a kórház kezdetben, a Kúria döntését követően hajlik a megállapodásra, már csak azért is, hogy legalább a kamatoktól és a várhatóan több tízmillió forintra rúgó perköltségtől szabaduljon. Ám a megegyezésből nem lett semmi, a menedzsment és az állam megbízottja hónapok óta szóba sem áll a szakszervezettel – állítja Székely.

A szervezet ügyvédje ezalatt mintegy hétszáz fizetési felszólítást küldött az intézményvezetőnek – első körben a szakszervezeti tagok nevében –, ám a címzett még csak nem is reagált a hivatalos felszólításra. Itt tart most a történet, így más lehetőség híján hétszáz keresetlevelet nyújtottak be a bírósághoz. Különben a többi 795 alkalmazott is perre viszi majd a dolgot. 

A Kúria döntése után Székely Tamás, az ügyvéd és az érintett dolgozók is biztosra veszik, hogy a többi 1495 ember 1495 esetében sem születik majd más ítélet. A szakszervezet szerint a kórház és az állam húzza az időt, miközben egyre több a kamat, s tetemes lesz a perköltség is. Mindazonáltal Székely kijelentette: a szakszervezet továbbra is kész egyezkedni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.