galéria megtekintése

Elképesztően megnyúlt az iskolai kívánságlista, a szülők a zsebükbe nyúlhatnak

Az írás a Népszabadság
2015. 09. 12. számában
jelent meg.


Szalai Anna
Népszabadság

Miközben a kormány egyre hangosabban szajkózza az ingyenes oktatás szlogenjét, az iskolák szinte mindenben a szülők segítségét kérik. A jelenség nem új. Az oktatási intézmények már régóta kérnek tisztasági csomagot a szülőktől, de napjainkra elképesztően megnyúlt az iskolai kívánságlista.

Kiváló alternatív oktatási segédletek léteznek, de a mi gyerekeink sajnos nem ismerkedhetnek meg ezekkel – hökkentette meg az egyik budai általános iskola szülői közösségét az osztályfőnök. Az osztálynak ugyanis nem jutott projektor. Az iskola többet is kért ugyan a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól (Klik), de végül csak egy használtat kapott.

Arról is kiderült később, hogy nem működik, ám a javíttatás költségeit nem fizeti a Klik, az iskolának pedig nem telik rá.

A pedagógus arra kérte a szülőket, hogyha akadna valakinek egy felesleges, akkor küldje be. Senkinél se volt talonban, de felmerült, hogy esetleg osztálypénzből megvehetnék. Az első félévit úgyis beszedték már. Mint ahogy a pályázaton nyert osztálykiránduláshoz szükséges szülői hozzájárulást, az iskolai kötelező sportköri díjat és az úszásoktatás sok ezer forintos költségét is.

 

Több ezer forintot első nekifutásra. A kötelező mindennapos testnevelésórát ugyanis csak úgy tudja biztosítani az iskola, ha uszodába hordja a gyerekeket. Csakhogy az uszoda fenntartója bizalmatlan, mert a Klik még a tavalyi bérleti díjat se fizette meg. Tornateremből másutt is hiány van. A szerencsésebb intézmények a környező parkokban tornáztathatják a gyerekeket. Nálunk viszont órarendbe illesztetten viszik bowlingozni a gimnazistákat – toldja meg egy csepeli apuka.

A diákok szorobánnal oldják meg a számtani feladványt, a szülők meg matekoznak a pénzzel
A diákok szorobánnal oldják meg a számtani feladványt, a szülők meg matekoznak a pénzzel
Mediaworks

Teremből sincs elég. Az osztályoknak gyakorta folyosókból leválasztott termekben, ebédlőben, könyvtárban vagy éppen az igazgatóhelyettesi szobában tartanak órát. De akad olyan kiemelkedő teljesítményt nyújtó budai állami gimnázium is, ahol a szülők dobták össze az épülethez most hozzátoldott tanterem árát. Másutt téglajegyet válthatnak a szülők a régi épület felújításának támogatására. Sok helyütt létezik alapítványi hozzájárulás, de gyűjtenek pénzt ablakpucolásra is.

A szülők önkéntes napok keretében festik a tantermet, füvesítik az udvart.

A személyi jövedelemadójuk egy százaléka mellett tombolatárgyat visznek, majd meg is veszik a tombolajegyet, hogy megnyerjék a behordott tárgyakat, miközben belépőjegyet váltanak a szülők báljára és az iskolai bemutatókra. Slágertermék a fénymásolópapír is az őszi tanévkezdés idején. Tíz szülőből nyolc listáján biztosan szerepel 500 darab. Van iskola, ahol nem kérnek, mivel kódolták a fénymásológépet, és a tanárok havonta legfeljebb 30 lapot használhatnak, utána letiltja őket a gép. (A 31. gyerek nem kap feladatlapot.) Ezért inkább a kinyomtatandó oldalak linkjeit küldik el a szülőknek.

Az iskolák semmire sem szedhetnének pénzt, ha a betartanák a hatályos jogszabályokat. Sem a tanulmányi kirándulásokra, sem a sportkörökre, sem a szakkörökre nem kérhetnének hozzájárulást. Nem hozathatnának be se fénymásolópapírt, se függönyt, se virágot, se takarítóeszközt, se WC-papírt, se semmi mást – állítja Keszei Sándor, a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének szóvivője, aki mindemellett elismeri, hogy az oktatási intézmények nem tehetnek mást.

A Klik ugyanis képtelen biztosítani a szükséges eszközöket, tartozik a tanároknak és a közműszolgáltatóknak is.

Az intézményfenntartó költségvetésének felülről nyitottnak kellene lennie, de nem az. A Klik csak az idén tízmilliárd forint adósságot halmozott fel, aminek csaknem fele közműtartozás. Az oktatásból kispórolt pénzt a szülőknek kell beletenniük a rendszerbe.

A szülői önkéntes hozzájárulások rendszeréről, az adósságállomány alakulásáról, valamint az intézményi beszerzés gondjairól a Kliket is megkérdeztük, de lapzártáig nem kaptunk választ.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.