Egymillió aláírásért küzdenek a magzatvédő szervezetek

Jövő év áprilisában európai aláírásgyűjtő akció indul azzal a céllal, hogy az unióban jogszabály rögzítse: a magzatot a fogantatása pillanatától embernek kell tekinteni. Az erről szóló európai jogszabály megtárgyalásához egymillió aláírást kell összegyűjteni. Soltész Miklós szakállamtitkár támogatja a kezdeményezést.

Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a közrádió 180 perc című műsorában elmondta, az olasz Carlo Casini, az Európai Parlament alkotmányügyi bizottságának a vezetője a közelmúltban Rómába hívta össze azokat az életvédő mozgalmakat, amelyek úgy gondolják, a kontinens jövője szempontjából fontos, hogy változzon az abortuszról alkotott felfogás.

Az itáliai politikus kezdeményezése azt a célt szolgálja, hogy minél többen álljanak ki a magzatok, illetve az anyák védelmében. „Éppen ezért tizenöt országból érkeztek Rómába életvédő szervezetek, Skandináviától, Angliáig egészen a közép-kelet-európai országokig.” A tanácskozáson az a döntés született, hogy jövő januárig feláll egy olyan nemzetközi joggal, illetve európai alkotmánnyal foglalkozó bizottság, amely a témában megfogalmazza azt a kérdést, amellyel később, április táján aláírásgyűjtő akciót lehet indítani – mondta Soltész Miklós. Az Unió szabályai szerint egymillió aláírás kell új európai jogszabály kezdeményezéséhez.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium tisztségviselője szerint a civil szervezetek részvételével zajló akció lehetőség arra, hogy felhívják a figyelmet a magzati élet védelmének fontosságára. A kérdést azonban nem a bűn vagy a „dorgálás” oldaláról érdemes megközelíteni, sokkal fontosabb az, hogy az életvédők segítsenek azoknak a leányoknak, édesanyáknak a magzat melletti döntésben, akik abortusz előtti állapotban vannak.

Soltész Miklós szerint a magzatok érdekében tavasszal indított, óriásplakátokon is megjelenő magyarországi kampány „abszolút pozitívan” hatott a társadalomra. Az akciót jogvédő szervezetek támadták, mert szerintük bűntudatot kelt a válsághelyzetben lévő anyákban. Az államtitkár ezzel kapcsolatban azt közölte, köszöni a kampány miatti támadásokat, és hozzátette, ezt nem cinikusan mondja. „Teljes szívemből hiszem, hogy ezzel sikerült olyan felületet biztosítaniuk, aminek eredményeképpen március és június vége között a tavalyi év hasonló időszakával összehasonlítva közel kétezerrel csökkent Magyarországon az abortuszok száma” – mondta a kereszténydemokrata politikus, aki hozzátette, egyáltalán nem az a cél, hogy bántsák az érintett hölgyek, édesanyák lelkiismeretét.

„Pontosan rajtuk szeretnénk segíteni, mert mindenki és minden tapasztalat azt mondja, hogy egy-egy elvégzett abortusz lehet, hogy abban a pillanatban egy gyors döntésnek az eredménye, de utána a következmény sokkal súlyosabb, főleg lelki szempontból az édesanya, vagy annak a hölgynek a számára. Itt nem bűntudatot akarunk, vagy akartunk bennük kelteni, nem bántani akartuk őket, hanem sokkal inkább segíteni egy döntésben. Arról nem is beszélve, hogy Magyarországon az abortuszok száma körülbelül kétszerese az európai országok átlagának” – mondta Soltész Miklós államtitkár a 180 percben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.