Egymilliárdot vágnak a fizetéseken

Harminc százalékkal csökken a fizetése az állami média hírügynökségi területén dolgozó újságírók és szerkesztők egy részének, miután kötetlen munkarendet vezettek be, s ez alapján megszüntetik, illetve részben az alapfizetés részévé teszik a korábban az éjszakai és hétvégi ügyeletért járó és egyéb pótlékokat.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a napokban adja át a hírügynökségi területen dolgozó csaknem háromszáz munkatársnak az új szerződését, az érintettek most szembesülnek a jövedelemcsökkenéssel.

Az állami médiában csak a távirati irodánál folyik 24 órában a munka a hét összes napján. Ezért eddig az éjszakai és hétvégi munkát vállaló munkatársak, az újságírók és a szerkesztők pótlékot kaptak, míg a szerkesztőknek más jogcímeken is járt pluszpénz. A több hétvégi vagy éjszakai munkát vállalók akár százezer forint többletjövedelemhez is jutottak.

Az egyik ott dolgozó munkatárs szerint a jelentős jövedelemcsökkenés miatt többen a felmondásukat fontolgatják. Úgy tudjuk, a hírügynökségi dolgozók egy része viszont jól jár a szerződésmódosítással. A pótlékok elvételével párhuzamosan az MTVA ugyanis új szerkesztői és újságírói bérkategóriákat vezet be, ami alapján többeknek magasabb lett a havi fix fizetésük.

A cég jár jól a változtatással
A cég jár jól a változtatással
Konyhás István

Összességében az MTVA jár jól, a cég lapunk érdeklődésére közölte, az intézkedés csaknem egymilliárd forintos megtakarítást hozhat, s a pénzt műsorok készítésére fordíthatják. Mint írták, a médiatörvény módosítása és a nemzetgazdasági tárca rendelete indokolta a szerződések átalakítását. „E lépések hozzájárulnak a közmédia tervszerűen folyó átalakításában a hatékonyság növeléséhez, a takarékosság erősítéséhez” – közölték.

A várható egymilliárdos megtakarítás jelentős tétel az MTVA nyolcvanmilliárdos költségvetésében. A legutóbbi – 2015. január 1-jei – nyilvános adat szerint az MTVA csaknem 2200 főt foglalkoztat, s a bérekre, valamint járulékaikra éves szinten hozzávetőleg 16 milliárd forintot költ. Az MTVA vezetése évek óta próbálja „faragni” ezt a bértömeget.

2011 nyarán és őszén hozzávetőleg 900 embert bocsátottak el, 2013 elején további 200 munkavállalótól váltak meg, idén januárban újabb 177 alkalmazott kirúgását jelentették be. Az eddigi elbocsátások jelentős részét azonban inkább politikai alapon történő tisztogatásnak lehet nevezni, mint racionális leépítésnek, mert szakmailag felkészült, a közönség által ismert és kedvelt műsorkészítők sorát bocsátották el, s helyükre többségében pártkatonákat vettek fel.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.